Belföld

Korszerűsített egészségügy

Ötszázhúszmilliárd forint jutott fejlesztésekre

Összesen ötszázhúszmilliárd forint értékben zajlottak egészségügyi fejlesztések országszerte az elmúlt hat évben, s ebből mintegy háromszázhúszmilliárdot épületberuházásra fordítottak – közölte tegnap Ónodi-Szűcs Zoltán, a nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban lezajlott átadóünnepségen.

Az egészségügyért felelős államtitkár kijelentette: mindez huszonegyedik századi gyógyítási körülményeket teremtett az érintett intézményekben. Az MTI beszámolója szerint rámutatott, a fejlesztések jelentős hányada Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt gyógyintézetében, köztük Nyíregyházán történt, ahol egyébként több mint huszonhétezer négyzetméteres korszerű épületegyüttes, valamint ezerötszáz négyzetméteres sürgősségi betegellátó centrum épült.

A gyógyintézet főigazgatója kifejtette, a tegnap átadott épületegyüttesben onkológiai centrum is helyet kap, ahol az évi négyszáz visszatérő és ezer-ezerkétszáz új daganatos beteg számára biztosítják a ma elérhető legmagasabb szintű orvosi ellátást. Adorján Gusztáv kiemelte, szintén ott rendezik be a gyermekgyógyászati tömböt, valamint a szív- és érrendszeri betegellátó központot is. Előbbi évente tízezer tizennégy év alatti gyermeket lát el fekvőbetegként, százezret ambuláns módon, utóbbiban pedig öt kapcsolódó belgyógyászati betegséget képesek gyógyítani.

Az intézetvezető beszámolt arról is, hogy az átadott sürgősségi centrum az ország legrégibb, 1982-ben alapított ilyen osztályát váltotta fel, ahol a megye ötszázhetvenezernyi lakosa kap orvosi segítséget. A részlegben a laboratóriumtól a modern diagnosztikai eszközökig minden rendelkezésre áll, sőt helikopter-leszállópálya is segíti az ellátást.