Belföld

Korszerűbb bírósági hivatalok

Januártól SMS-ben tájékoztatják az ügyfeleket

Informatikai szolgáltatásokkal és 21. századi ügyfélközpontokkal újítaná meg a bírósági hivatali rendszert a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszak forrásaiból Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.

Handó egy tegnapi konferencián közölte: azt akarják elérni, hogy a bírósági szervezet működésében, a napi ügyvitelben a legújabb technika és módszerek jelenjenek meg, így például olyan elektronikus készülékek és programok, amelyeket a fiatalok ma már készségszinten használnak. Az OBH elnöke a januártól elindítandó új szolgáltatások között említette az ügyfélértesítő rendszert, amely SMS-ben ad tájékoztatást például a tárgyalás időpontjáról.

Handó elmondta, hogy elképzeléseik szerint az uniós forrásokból egyebek mellett energetikailag megújítanák a bírósági épületeket is, és erre már több intézmény esetében kész terveik is vannak. A rendezvényen Horváth Gábor Péter, informatikáért felelős elnöki biztos a jövő évi újítások kapcsán elmondta, hogy az SMS- szolgáltatás keretében az érintettek arról is tájékoztatást kaphatnak, ha új irat érkezik az ügyükben, egy online szolgáltatás keretében pedig arról, hogy az egyes ügytípusokat a bíróság átlagosan mennyi idő alatt intézi el.