Belföld
Kocsis Máté: Sunnyog az ellenzék, „független” civil jelöltek mögé bújik
Elfogadhatónak állítja be Dopeman a gengszterkedős életformát, s a baloldal ezt támogatja – mondta a józsefvárosi polgármester

– Vasárnap lesz Józsefvárosban, a Magdolna negyedben az időközi önkormányzati képviselőválasztás, a jelöltek között van Dopeman (Pityinger László) is, aki mögé beállt az MSZP helyi szervezete is. Hogyan méri fel az esélyeit?
– Érdekes jelölés, kétségbeesett politikai magatartásra utal a baloldal részéről, és lebecsülik vele a kerületet. Ugyanis az a gond, hogy az az életforma, amit Dopeman képvisel, Józsefvárosban nem követendő érték, hanem maga a probléma. Sok ember mindennap azért kel fel itt dolgozni, hogy ez egy rendezett, rossz hírű múltjával szembeforduló, azon változtatni akaró, biztonságos városrész legyen. Ebben komoly eredményeket értünk el az elmúlt években. Dopeman a hazai szórakoztatóipar részeként a fiataloknak, gyermekeknek is közvetíti az alvilági, gengszterkedős, drogos életformát, és elfogadhatónak mutatja be. És mindezt a baloldal még támogatja is. Józsefváros egy nagy múltú, szép városrész, amelynek főleg a nyolcvanas években rosszra fordult a sorsa. A kerület vezetése viszont évek óta azon dolgozik, hogy visszaadja a városrész régi fényét, patináját és biztonságát. Erre a munkára kaptunk már többször óriási felhatalmazást az itt élőktől, ezért jelöltük Sántha Péterné külsős alpolgármester asszonyt, mert ő is ezt képviseli. A rendet, a biztonságot, a fejlődést. Nem tudom, hogy ebbe a képbe hogyan illik bele Dopeman, majd a választók eldöntik.
– Miért támogathatja mégis az MSZP?
– A szocialisták döntése sokat elárul a pártjuk állapotáról. Érdekesség, hogy a baloldali pártoknak 2017-ben, egy budapesti időközi önkormányzati választáson nincs saját jelöltjük. Sem az MSZP-nek, sem a DK-nak, sem a liberálisoknak, sem az Együttnek, sem a Párbeszédnek, sem az LMP-nek. Hat baloldali párt marad távol a vasárnapi választásoktól, miközben azt mondják, milyen jól állnak a fővárosban. Inkább sunnyognak, bebújnak függetlennek hazudott civil jelöltek mögé. Hozzáteszem, Dopeman nagyjából annyira független jelölt, mint én, de Bolba Mártáról is ugyanezt lehet elmondani, csak őmögé most épp a liberálisok bújtak el.
– Azt mondta, Dopeman egy olyan életstílust képvisel, ami nem követendő, sőt maga a probléma a kerületben. Tény, hogy az elmúlt években javultak Józsefváros bűnügyi statisztikái, így felvetődik a kérdés, egy „gengszterkedő” jelölt mennyire tud érvényesülni ezzel a stílussal?
– Valóban, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nagyon jó eredményekről számolt be már 2015-ben is, de tavaly különösképpen. El kell felejteni azt a fővárosi sztereotípiát, hogy Budapesten a VIII. kerület lenne a legkevésbé biztonságos hely, ez már régen nincs így. Tavaly több mint harminc százalékkal csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, Budapesten elsők lettünk a közterületen elkövetett bűncselekmények felderítésében, mintegy hetvenöt százalékos nyomozáseredményességgel, illetve kilencvenhárom százalékban fogják el nálunk a rablások elkövetőit. Ez a helyi rendőrök kitartó munkáján túl részben annak köszönhető, hogy mi működtetjük a főváros legnagyobb és legmodernebb kamerarendszerét, részben pedig annak, hogy sikerült átadni azt az üzenetet a bűnelkövetőknek, hogy aki a közösség ellen fordul, és elveszi annak javait, jóval több nehézségbe ütközik, mint korábban. Nem tolerálható a magatartása. Persze a közbiztonság javításán folyamatosan dolgozni kell, de Józsefváros már nem az a hely, aminek Dopeman hiszi. Két külön világban élünk, mivel a mostani városvezetés egy biztonságos VIII. kerület fenntartásában érdekelt, azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy majd Dopeman lesz az, aki folytatja a kamerarendszer bővítését, felszámolja a bűnöző bandákat, vagy fellép a prostitúció és a drogfogyasztás ellen. Olyan komikus számomra az ő indulása, mintha a mi jelöltünk, a KDNP-s Sántha Péterné énekelne gengszter-rapet.
– Említette Bolba Mártát, aki korábban erősen támadta a kormányt a bevándorláspolitikája miatt, arra reakcióként pedig civil szervezeteket szervezett a kerületbe, akik mások mellett migránsoknak is segítséget nyújtanak. Mennyire befogadó vele szemben a kerület, például a 2015-ös bevándorlási hullám alatt, a II. János Pál pápa téren kialakult helyzet után?
– Az, ami másfél éve ott történt, a helyiek számára nem igényel magyarázatot. Nyilván a liberális sajtó úgy akarta láttatni az eseményeket, hogy mosolygó, labdázó kislányok szállták meg a teret, de ezt még azok közül is kevesen hitték el, akik nem a kerületben élnek. Bolba Mártára egyébként nem haragszom, és rossz véleményem sincs róla, ő egy evangélikus lelkésznő, akit meggyőződésem szerint becsaptak. Ugyanazt az érthetetlen mantrát fújja, amit sok liberális véleményvezér. Az indulásában pedig nem a személye a gond, hanem azok, akik mögötte állnak. Nagyon veszélyes figurák. Ilyen például Molnár György, aki 2010 előtt hosszú ideig a helyi MSZP elnöke volt, most pedig független civilnek hívatja magát. Megértem, hogy kellemetlen ma már szocialistának lenni, de ettől függetlenül ők most is ugyanazok, akik voltak. Bolba Márta mögött áll egyébként az a Város Mindenkié csoport is, amely vállaltan Soros-szimpatizáns. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Bolba kampánystábja bukott kommunistákból és fizetett sorosista ultraliberálisokból áll. Kérdés, hogy ha ő bekerülne a képviselő-testületbe, mit vagy kit képviselne. Ezt a független, civil jelöltről szóló mellébeszélést az ő esetében sem lehet komolyan venni.
– Bolba Márta elképzeléseinek egyik fő eleme a helyi önkormányzati bérlakások helyzetének „rendbetétele”. Az adatok szerint a kerületek között Józsefvárosban van a legtöbb kiadható önkormányzati bérlakás. Tavaly ehhez kapcsolódóan külön programot is indítottak. Mi volt ennek a lényege, és mennyire sikeres?
– Semmi más nem történt, mint hogy kimondtuk: aki jelenleg bérlő, ha akarja, megveheti a lakását azzal a feltétellel, hogy nem bérleti díjat fizet, hanem törlesztőrészletet. A havi anyagi kötelezettsége pedig változatlan marad. Érdekes, hogy éppen az a Molnár György ad ingatlan-bérbeadási tanácsokat Bolba Mártának, aki az ingatlanokkal foglalkozó bizottság elnöke volt abban az időszakban, amikor a kerület tulajdonában álló bérlakásokat áron alul mutyizták el. Persze akkor még nem volt független és civil. Egykor csaknem harmincezer lakása volt az önkormányzatnak, mára alig négyezer maradt, azokat is rossz állapotban hagyták ránk. Most meg ugyanazok akarnak tovább okoskodni vele, akik régen is trükköztek. A másik probléma, hogy a lelkésznőnek erre a kérdésre sincs sok rálátása a rosszhírű tanácsadóin túl, de nem is dolgozik azon, hogy legyen. Gyakran elmondja például, hogy van Józsefvárosban ezer üres lakás, amibe ő sok-sok boldog családot költöztetne. Kedves gondolat, csak az a probléma, hogy ezeknek a lakásoknak a nagy része emberi lakhatásra alkalmatlan, mivel néhány négyzetméteres vizes, dohos szuterén helyiségek, csak lakásként vannak nyilvántartva.
– Az üresen álló ingatlanok kérdése sokszor felvetődik, leginkább a hajléktalanok kapcsán, akiket a Város Mindenkié csoport szeretne azokba beköltöztetni. Mi a terve a kerületnek ezekkel az ingatlanokkal?
– Említettem, a Város Mindenkié csoportot Soros György támogatja. Egyszerű politikai aktivisták, akik meglepődnének, ha tudnák, hogy Józsefváros adta eddig a legtöbb lakást és munkalehetőséget hajléktalan embereknek. Nem Zugló vagy Angyalföld, de erről valamiért nem szoktak értekezni az aktivisták. Amikor fedél nélkül élőket akarnak csak úgy üres lakásokba beköltöztetni, nem merül fel bennük például az a kérdés, hogy miből fizetik majd a rezsit, a bérleti díjat vagy hogyan gondoskodnak majd magukról a hajléktalanok. Nekünk komplex, több pillérre épülő programunk van a hajléktalan emberek számára. Ennek alapja, hogy dolgozni is kell. Abból van jövedelem, jövedelemből pedig lehet fizetni a rezsit. Ennek van értelme, és működik is, a számolatlan beköltöztetés ötlete viszont hozzá nem értésről árulkodik.
– Hogy látja – akár a saját kerületében, akár fővárosi szinten – mennyit javított a budapesti hajléktalanhelyzeten a vonatkozó rendelet, illetve mennyire betartatható?
– Ha az ombudsmani hivatal egyes munkatársai legalább annyira akarnának megfelelni a rendezettségre vágyó csöndes embereknek, mint a hangoskodó liberális médiának, meg ilyen-olyan felelősség nélküli aktivistáknak, a főváros is élhetőbb lenne. Ugyanis az otthonaikban élő, dolgozó, adózó budapestieknek is vannak jogaik. Joguk van például a rendezett aluljárókhoz, az ürülékmentes kapualjakhoz, és talán még a szelektív hulladékgyűjtők hajnali borogatásából eredő csörömpölés nem szeretéséhez is. Budapesten, Tarlós István vezetése idején kétezer új férőhely hely jött létre, vagyis aki az utcán van, tud hova fordulni segítségért. Így felvetődik a kérdés, helyes-e, ha valakik arra biztatják a hajléktalanokat, hogy aluljárókban, köztereken éljenek, mert joguk van hozzá.
– Rákanyarodva a Fővárosi Közgyűlés munkájára, az előző ciklushoz képest változás, hogy már nem frakciók ülnek a testületben, hanem polgármesterek képviselik a saját kerületeiket. Hatékonyabbnak érzi így a munkát?
– Tagja voltam a korábbi összetételű közgyűlésnek is, még 2006–2009-ig, ahhoz képest mindenképpen jobb lett a helyzet. Fontos, hogy minden kerület képviselteti magát a testületben és alakítják Budapest ügyeit. Sokkal demokratikusabb megoldásnak tartom, mint a korábbi rendszert.
– Ennek ellenére Tarlós István pár hete felvetette a közterület-felügyelet munkája kapcsán, hogy hosszú távon nem tartja feltétlenül jó megoldásnak a kétszintű önkormányzati rendszert. Egyetért ezzel?
– A kétszintű rendszernek van sok negatívuma, ez régi vitatéma. Kérdés, hogy milyen irányban érdemes elmozdulni belőle. A város vezetése nem egy, tizenhét, vagy huszonhárom politikus önérzetéről szól, hanem az emberek minél jobb kiszolgálásáról. Ha van olyan megoldás, amelyik ezt segíti, akkor úgy kell csinálni.
– Igaz, hogy 2018-ban országgyűlési képviselőjelölt lesz?
– Orbán Viktor pártelnök kinevezett a budapesti 6. számú választókerület (Józsefváros-Ferencváros) elnökének, de ez nem jelent automatikusan képviselő-jelöltséget. Arról konkrét döntés nem született.
– Többször felmerült már a neve a főpolgármesteri címmel kapcsolatban is, olyat is lehetett olvasni, hogy Tarlós István utódjának szánja. Mennyi igaz ebből?
– Megtisztelő, ha ilyen kontextusban előkerül a nevem, de nincs ilyen ambícióm, sosem volt. Azt sem értem, miért akarja a média időközönként lecserélni Tarlóst. Helyén van, jól működik, élvezi a budapestiek bizalmát és amíg benne van ambíció, nem kell ezzel kérdéssel foglalkozni. Szerintem mindenkit feszélyez, ha úgy kell dolgoznia, hogy már keresik az utódját.
– Jó a kapcsolatuk?
– Összességében igen. Vannak vitáink, de ezek munkahelyi viták, nem személyesek. Ha visszatekint bárki az elmúlt évekre, láthatja, hogy a mi politikai közösségünk volt az, amelyik a választásokon is, meg azokon kívül is, például a közgyűlési üléseken mindig támogatta a főpolgármestert. Sokan zsizsegnek körülötte különböző szándékokkal, de azokra nem mind számíthat, ránk viszont igen. Ezt ő is pontosan tudja.