Belföld
Kocsis Máté: Biztonságunkat szolgálja a Stop Soros
Hosszas viták lesznek, az ellenzék és brüsszeli mentorai kézzel-lábbal tiltakozni fognak a törvénycsomag és az alaptörvény módosítása ellen – mondta a Fidesz frakcióvezetője

A jog több eszközével kell fellépni azok ellen, akik itthon az illegális migrációt segítik Kocsis Máté szerint (Fotó: Hegedüs Róbert)
– Tizenkét évig vezette Józsefvárost, négy éve kiszállt az országos politikából. Miért döntött most a frakcióvezetés mellett?
– Nem én döntöttem mellette, hanem a miniszterelnök javaslatára a frakció döntött mellettem. Nagy megtiszteltetés, komoly feladat.
– Új frakcióvezetőként miben kívánja folytatni elődei munkáját, és mi az, amiben változtatni szeretne?
– Összességében jó gyakorlatokat, kipróbált és bevált struktúrát örököltem. A Fidesz egy összeszokott politikai közösség, nagy hagyományokkal és megbízható szakpolitikusokkal, munkatársakkal. Néhány kisebb személyi változtatáson túl, amelyek frakcióvezető-helyetteseket és bizottsági helyeket érintettek nem tartottam szükségesnek átfogó módosításokat.
– Hogyan kívánja a frakció munkáját a kormány által kijelölt célokhoz igazítani, mint amilyen a demográfiai helyzet javítása, valamint az ország biztonságának garantálása?
– A kormánypártok céljai változatlanok: meg kell védeni a határainkat, meg kell őriznünk keresztény hagyományainkat, törekednünk kell a teljes foglalkoztatásra és támogatnunk kell a családokat. A frakció legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy biztosítsuk a törvényalkotáshoz szükséges viták lefolytatását és megfelelő szakmai, politikai támogatást adjunk akár a kérdésben szereplő témáknak, akár más kormányzati, vagy kormánypárti egyéni képviselői indítványnak.
– Sok kritika éri a kormányt, hogy ezúttal sincs önálló minisztériuma az egészségügynek és az oktatásnak, helyette viszont három tárca-szervezeti egység foglalkozik a miniszterelnöki feladatokkal. Mit gondol, ideális kormányzati struktúra született?
– Egyrészt a magyar jogrend világosan rögzíti, hogy a miniszterelnöknek van kormánya és nem fordítva. Mivel a kormányfő kevés nagyminisztériummal és erős miniszterekkel kíván dolgozni, támogatjuk ebben. Másrészt nem látok szoros összefüggést a struktúra és egy ágazat fejlődése között. Elég csak arra gondolni, hogy a Gyurcsány–Bajnai kormányban önálló tárcája volt a foglalkoztatásnak, mégis csúcson volt a munkanélküliség. Egy másik irányból közelítve említhetném azt is, hogy miközben ma az oktatás és az egészségügy egy minisztérium alatt működik, sokkal több pénz jut a két területre, mint az előző két kormányzati ciklusban bármikor.
– A Fidesz képviselőcsoportja mit kíván tenni annak érdekében, hogy az ellenzéki frakciókkal létrejöjjön valamilyen szintű párbeszéd a következő négy évben?
– Első körben jó lenne, segítené a közös ügyet, ha az ellenzék tiszteletben tartaná a választók döntését, a választás végeredményét. A Fidesz–KDNP kétharmados többséget szerzett, 2,8 millió szavazó támogatásával. Ennek tudomásul vétele nélkül nehéz párbeszédről beszélni.
– A kormány részéről bejelentették, hogy szigorodik a Stop Soros törvénycsomag, és módosul az alaptörvény. Mi a reális időpontja ezeknek?
– Először is fontos hangsúlyozni, azzal, hogy a büntetőtörvénykönyvben tényállása lesz a migráció szervezésének, jóval keményebb eszközhöz nyúlunk. A korábbiakhoz képest tehát ezzel és más változtatásokkal együtt szigorúbb javaslat kerül a parlament elé. A Btk-n kívül a csomag érinti a rendőrségi törvényt, a menedékjogi, az államhatárról szóló és a szabálysértési törvényt. A magyarok egyértelműen, nagy arányban az ország biztonságos jövője mellett tették le a voksukat, így a Stop Soros elfogadása elkerülhetetlen. A jog több eszközével fel kell lépni a jövőben azok ellen, akik itthon munkálkodnak az illegális bevándorlás segítésén. Mindkét jogszabályról még a nyáron szavazhat a parlament, ez valószínűleg júliusban lesz. Hosszas vitákra számítok, az ellenzék és brüsszeli mentoraik kézzel-lábbal tiltakozni fognak.
– Hogyan értékeli, hogy a fejlemények miatt a Soros-alapítvány budapesti irodája Berlinbe költözik?
– Lehet, hogy az átláthatóság ijesztő követelmény lett azoknak, akik évek óta ezt kérik számon mindenki máson. Várjuk ki a végét. Szerintem két dolgot biztosan nem akarnak: elhagyni Magyarországot és felfedni a külföldről kapott pénzüket és feladatukat. Veszélyes nemzetközi hálózat álcivilekkel, újságírónak álcázott politikai aktivistákkal, intézményrendszerrel, nyomásgyakorló csoportokkal, ellenfelek lejáratására kiképzett emberekkel, infrastruktúrával, miegymással.
– Július nyolcadikán időközi polgármester lesz Józsefvárosban. Mennyire folyik majd bele a kampányba, mire helyezik majd a hangsúlyt?
– Nem titok, hogy Sára Botond alpolgármester, a Fidesz–KDNP jelöltje mellett kampányolok, akit nagy munkabírása és szorgalma mellett azért ajánlok, mert alaposan ismeri a város ügyeit. Keményen dolgoztunk azon, hogy Józsefváros egy magára hagyott, elszegényedett és rossz közbiztonságú városrészből egy reményteli hely legyen, amely nemcsak küllemében újult meg, hanem az ott élők életminősége is javult. Sok feladat van még, és ezeket Sára Botond képes elvégezni. A baloldaliak és liberálisok a „nyóckert” szerették, mi Józsefvárost szeretjük. Az ellenzéki jelölt, Győri Péter esetében egy bukott SZDSZ-es pártkatonát bújtattak úgynevezett „civil” bundába, akinek lövése sincs a kerület ügyeiről. Szerinte az utcákon „ölik egymást az emberek”. Úgy általában, mindenki mindenkit, gondolom. A rendőrségnek hosszas közleményben kellett cáfolnia azokat a blődségeket, amiket mindjárt a kampányrajtnál elmondott. A nyilatkozataiból már most kiolvasható az is, hogy, ha ő lenne a polgármester, visszacsábítaná rossz programokkal a drogosokat, hajléktalantanyává tenné a kerületet, illetve a polgármesteri székből támogatná a bevándorláspárti politikai mozgalmakat. Józsefváros így minden bizonnyal hamar visszatérne oda, ahonnan egy évtizede elindultunk: a „nyóckerbe”.