Belföld
Kockázatok és mellékhatások
Immunrendszerünk miatt szükséges a védőoltás
Az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója rámutatott, a védőoltások lényege, hogy „provokálják az egészséges emberek immunrendszerét”, így az a későbbiekben hatékony védelmet nyújt a betegségekkel szemben. Hangsúlyozta, egy-egy oltás beadása előtt komolyan mérlegelik, engedélyezzék-e, és csak abban az esetben alkalmazzák, ha a várható kockázatok nem számottevők. Minden gyanúra odafigyelnek az oltások beadásakor , a panaszok nyilvántartását pedig nemzetközi rendszerben vezetik.
Melles Márta az MTI beszámolója szerint rámutatott, bárki jelezheti, amennyiben rossz tapasztalatai vannak a vakcinával kapcsolatban, az illetékesek pedig minden esetet komolyan vesznek: huszonnégy órán belül igyekeznek kivizsgálni a bejelentéseket. A főigazgató kitért arra is, hogy a most zárult tanévben első ízben kaphatták meg térítésmentesen a tizenkettedik életévüket betöltött lányok a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást, s az ÁNTSZ tisztában van vele, nem kell súlyos következményekkel számolni az injekciók miatt.
„A harmincötezer oltás beadását követően az őszi első körben mindössze tizenhárom bejelentés érkezett nemkívánatos eseményről, amelyből tizenegy pánikreakció volt. Két esetben az oltás helyén erős fájdalom keletkezett, amely később magától elmúlt. A tavaszi, második körben négy bejelentés érkezett enyhe reakciókról, s a panaszok ebben az esetben is beavatkozás nélkül megszűntek” – tudatta Melles Márta. Hangsúlyozta, a HPV elleni védőoltásnak rendkívül nagy a jelentősége, hiszen a méhnyakrák vezető halálok a nők körében, az injekcióval viszont hetven-nyolcvan százalékos valószínűséggel megelőzhető a súlyos kór.