Belföld
Kínos kérdés a Szabadságpárttól
Az Altus-ügyet és a DK finanszírozását firtatta Brüsszelnél Georg Mayer
Az osztrák politikus megkeresésében kiemelte a DK elnöke és az Altus Zrt. kapcsolatát, hangsúlyozva, hogy Gyurcsány Ferenc – „egykori KISZ-vezető és Magyarország volt kormányfője” – ma is aktív ellenzéki politikus. Mayer egyebek mellett azt firtatta, hogy miért nem vizsgálták az összeférhetetlenséget az Altus esetében, és mi a bizottság véleménye azokról a felvetésekről, miszerint az Altus megbízásával közvetetten egy magyar pártot, a DK-t finanszíroznak.
Az osztrák politikus Corina Cretu regionális politikáért felelős román uniós biztos hivatalától kapott választ szerdán. A bizottság szerint az Altus igazolta feléjük, hogy a konzorcium egyik tagja sincs olyan helyzetben, ami kizáró tényező volna a megbízásnál. „A bizottság nem finanszíroz semmilyen magyarországi pártot” – szólt a brüsszeli válasz. Hangsúlyozták, egy szolgáltatás elvégzésére kötöttek szerződést a konzorciummal, a kért tanulmányért pedig csak akkor fizetnek, ha az megfelel a szerződésben kikötött elvárásaiknak.