Belföld

Kiegyensúlyozottság kell Óbudának

Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármesterjelöltje abban bízik, hogy a III. kerületiek a kiegyensúlyozott politikára szavaznak

Rajtunk kívül komoly programot senki nem ajánl a kerületi polgároknak, nem lehet tudni, hogy az ellenzék mit szeretne – mondta a lapunknak adott interjúban Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer fideszes polgármesterjelöltje. Úgy fogalmazott, mindenki látja, hogy a baloldal szétzilált és rossz állapotban van, így bízik benne, hogy a III. kerületiek a kiegyensúlyozott politikára szavaznak majd.

bus-balazs-interju
„A legnagyobb dolognak a Margit Kórház ügyét tartom” (Fotó: Csudai Sándor)

– Húsz év után először 2010-ben Óbudán azonos politikai oldalon állt a polgármester, mint a város és az ország vezetése. Milyen változásokat hozott mindez a III. kerület számára?
– Kormányzati oldalról nézve a legfontosabb lépés az adósságátvállalás volt, annak ellenére, hogy a kerületnek nem volt jelentős tartozása, durván 2,6 milliárd forintról volt szó. Óbuda feszes gazdálkodást folytatott, így megnyílt a lehetőség az újabb hitelfelvételre. Ezzel éltünk, és megkaptuk a kormányzati támogatást is hozzá, úgyhogy újabb fejlesztésbe is belefoghattunk. Másrészről tudni kell, hogy a mostanit megelőző városvezetés jóformán szóba sem állt az ellenzéki oldalhoz tartozó kerületekkel, a jelenlegi viszont sok mindent elindított. Például Észak-Budán az elmúlt húsz évben semmilyen közlekedésfejlesztés nem történt, ehhez képest a mostani ciklusban új buszjáratok indultak, s megkezdődött az 1-es villamos felújítása is. Ugyanilyen előrelépés az Óbudai Gázgyár kármentesítése vagy a Szent Margit Kórház önállóságának visszaállítása.

– Megváltozott az önkormányzatok hatásköre és feladatai, például állami kézbe kerültek az iskolák és a kórházak is. Az intézkedés óta már eltelt annyi idő, hogy meg lehessen állapítani, jó vagy rossz döntés született. Mit gondol erről?
– Az eredeti célkitűzést helyesnek tartom, mert nonszensz helyzet volt, hogy azon múlt egy gyermek jövője, hogy szegényebb vagy módosabb településen lakik-e. A mostani vegyes rendszer, tehát hogy a kerület működtet, az állam pedig az oktatásért felelős, még finomításra szorul. Jobban szeretem, ha minden egy kézben van, a közös ló mindig problémás. Ennek ellenére mindenki látja, hogy szükség van az oktatás korrekciójára, ez viszont már a következő időszak feladata.

– Nyolc év óta polgármester a III. kerületben. Mit tart az elmúlt négy év legnagyobb eredményének?
– Szinte a legnagyobb dolognak a Margit Kórház ügyét tartom. Annak idején nagyon durva beavatkozás volt a Gyurcsány–Bajnai-kormánytól, hogy leépítették az intézményt. Ide- tartozik, hogy akkor éppen Falus Ferenc, a baloldal volt főpolgármester-jelöltje volt az országos tiszti főorvos, aki ehhez végig asszisztált. A kerületi egészségügyi ellátást mindez nagyon megviselte, mi pedig próbáltunk minden olyan intézkedést megtenni, ami korrigálja ezt a lépést: fejlesztettük a szakrendelőinket és kialakítottuk az egynapos sebészetet is. Mostanra viszont a Margit Kórház ismét önálló, úgyhogy a fővárossal közös érdekünk, hogy komolyan fejlesszük is az intézményt. Emellett a legfontosabbnak a közösségépítést tartom a kerületben, új múzeumot hoztunk létre, civil- és közösségi házat alakítottunk ki, illetve új helyszínre költözött a népzenei iskola is. Emellett pár nappal ezelőtt adtuk át a Gázgyári-lakótelepen Óbuda új idősek klubját is.

– Van erre igény a lakosok részéről?
– Abszolút. Van egy dán sztárépítész, akinek nagyon szeretem a gondolatait. Jan Gehl azt mondta, „az ember legfontosabb szükséglete a másik ember társasága”, és ez alapján kell a tereket felépíteni. Szerintem ez egy jó gondolat, és biztosan van rá igény. Persze, mindezt visszaigazolja a kulturális programjainkon való részvétel is. Főleg abban az időszakban, amikor kevésbé tudnak színvonalas kulturális programokat megfizetni.

– Valóban, Óbudán kiemelkedően gazdag kulturális élet zajlik. Tudatosan kap ekkora hangsúlyt ez a szakterület kerületi szinten?
– Kijelenthető, hogy a közösségépítés leghatékonyabb és legfontosabb eszköze a kultúra, ezen a csatornán keresztül lehet a legtöbb embert megszólítani.

– Az októberi választás után megváltozik a Fővárosi Közgyűlés összetétele, ahol, úgy tűnik, a kerületek jóval inkább tudják majd a helyi érdekeket érvényesíteni. Mit gondol erről?
– Helyes iránynak tartom, hogy a főpolgármester és a polgármesterek sokkal szorosabb és közvetlenebb kapcsolatban működjenek együtt a jövőben. Erre mindig volt igény, a Demszky-korszakban is, viszont a törvényi hátteret ehhez most alakították ki. Kétségtelen azonban, hogy a szavazási rendszerben egyes kerületeknek megnő a nyomásgyakorlási lehetőségük, viszont ismerem Tarlós Istvánt, és úgy gondolom, tudja majd kezelni a helyzetet.

– Az Együtt-PM óbudai polgármesterjelöltje Béres András. Erős ellenfélnek tartja?
– Négy évig ellenzéki képviselő volt, kezdetben LMP-s, aztán Együtt-PM-es lett. Korábban a baloldal kevés kritikát fogalmazott meg a működésünkkel kapcsolatban, ezért is érdekes, hogy most olyan dolgokat tesznek szóvá, amiket előtte négy évig támogattak és megszavaztak. Úgyhogy ezt inkább a kampány hevének tulajdonítom. A másik amit látok, hogy rajtunk kívül komoly programot senki nem ajánl a kerületi polgároknak, nem lehet tudni, hogy mit szeretnének. Egy-két dolgot lehet sejteni, de azokat is csak abból, hogy korábban hogyan szavaztak adott témában, és mi az, amit nem támogattak. Ebből egy dologra tudok következtetni: a jövőben biztosan visszafognák a szociális és kulturális kiadásokat – mivel azokat korábban sokallották –, a Margit Kórház története pedig azt példázta, hogy az egészségügyben sem lehet túl sok jóra számítani tőlük.

– Béres András egy az Óbudai Újságnak adott interjúban a légszennyezettségre utalva nyilatkozta, hogy „most nem érdemes a gyerekeket futtatni az utcán”, illetve „ne most rakják ki a nyugdíjasokat napozni a szabadba”. A kerületi Fidesz felszólította a jelöltet, hogy kövesse meg azokat, akiket megsértett. Megtörtént?
– Úgy tudom, hogy nem, és ezek valóban nagyon szerencsétlen mondatok. A légszennyezettségről pedig csak annyit, hogy a polgármesterjelölt négy évig környezetvédelmi tanácsnok volt, viszont azt sem tudja, hogy a kerület önköltségen méri a légszennyezettséget a Flórián térnél. Nehéz úgy vitatkozni valakivel, hogy nincs tisztában a tényekkel, vagy úgy tesz, mintha nem tudna róluk. Az pedig vicc, hogy valamit négy évig támogat, megszavaz, majd a kampányban gyökeresen mást mond. Ezzel nehéz mit kezdeni.

– Úgy tűnik, hogy az ellenzéki oldalon ez általános jelenség, amit számos példa mellett alátámaszt Falus Ferenc és az Óbudai Gázgyár esete is.
– Emögött nagyon komoly felkészületlenséget látok. Ráadásul Falus Ferenc idejön Óbudára, a gázgyárhoz, és azt mondja, aggódik a kerületiek egészségéért. Erre csak annyit tudok mondani, hogy amikor a Margit Kórházat szétverték, miért nem aggódott a helyiekért?

– Maradva a témánál, hol tart a kármentesítés?
– Érdemi együttműködést 2010 után lehetett kialakítani a fővárossal, akkor tudták megmondani, hogy mi az, amit szeretnének, és mi az, amit nem ezen a területen, mi pedig így tudtuk elkészíteni a területre a KSZT-t, a Kerületi Szabályozási Tervet. Ennek alapján a gázművek elkészítette a beavatkozási terveket még abban az évben, úgyhogy a napokban elindulhat a kármentesítési folyamat. Hozzá kell tenni, hogy az óratornyokat – amelyek bármelyik pillanatban összeomolhattak volna – a főváros felújította és működőképes állapotba hozta.

– Milyennek látja az októberi választáson a saját esélyeit?
– Folyamatosan kampányolunk az utcán, és nagyon pozitívak a visszajelzések, főleg az elmúlt nyolcéves munkánkat illetően. Óbuda–Békásmegyeren ez az időszak összességében békés, leszámítva az Együtt-PM tevékenységét, ők csak a botránypolitizálásban érdekeltek, és minden jó kezdeményezést be akarnak sározni. Ez a kerületben korábban nem volt jellemző. Persze mindenki látja, hogy a baloldal szétzilált és rossz állapotban van, a lakosok pedig nem tudják, hogy az ellenzék mit szeretne, mert senki nem ismeri a programjukat. Bízom benne, hogy az óbudaiak a kiegyensúlyozott politikára vevők, és nem a szélsőségekre.

– Ha jövő vasárnap ismét győz, mit tervez Óbudán?
– Elsősorban folytatjuk a közösségépítést. Mindenképpen bővíteném továbbá a térfigyelő rendszert, erre van igény. Folytatnánk a panelrehabilitációt is, amit az önkormányzat eddig is támogatott: a kerület panellakás-állományának csaknem huszonöt százaléka már megújult. Emellett pedig rendbe hoznánk a békásmegyeri piacot is, amihez már csak forrás kell, mivel a kormányzat részéről az ígéretet megkaptuk.