Belföld

Kezdődhet a metrókocsik felújítása

Kormányzati kezességvállalással valósul meg a húsz éve esedékes fejlesztés

Olyan munkakapcsolat van a polgármesterek és a főpolgármester között, amire az elmúlt huszonnégy évben nem volt példa – jelentette ki Tarlós István főpolgármester, aki úgy látja, a kritikusoknak fogalmuk sincs arról, mire és hogyan akarja használni a vétójogot. Leszögezte, nincs semmiféle diktatúra előkészületben sem Budapesten, sem az országban.

Tarlós István 20141120
Tarlós István: Nincs semmiféle diktatúra előkészülőben (Fotó: Hegedüs Róbert)

Elkezdődik a 3-as metró szerelvényeinek felújítása jövő év elején – közölte tegnap Tarlós István, az M1 Ma reggel című műsorában. A főpolgármester tisztázta, a kormány hatvanmilliárd forintnyi kezességvállalása éppen arra elég, hogy a kocsikat rendbe hozzák, így amihez a korábbi vezetés húsz évig hozzá sem nyúlt, azt most meg tudják valósítani. Szerinte nagy segítséget jelentett, hogy a kabinet a „Demszky-érában felvett BKV-hitel esedékes kontingensének fedezetét is biztosította”.

Az Országgyűlés által kedden elfogadott, főpolgármesteri vétójogra vonatkozó szabályozásról annyit mondott: „Akinek felelőssége van, annak valami módon ezt tudnia kell vállalni.” Úgy vélekedett, nem életszerű és nem is méltányos, ha a létező felelősséggel együtt járó mozgástér nincs biztosítva, márpedig – folytatta – a város első embere a fővárosi önkormányzat egészének a működéséért felelős. Tarlós megjegyezte, a főpolgármestert a nép közvetlenül választja, és „elvárja tőle”, hogy beavatkozzék, ha szükséges. Szólt arról is, a polgármesterek és a főpolgármester között olyan munkakapcsolatra, ami most van, az elmúlt huszonnégy évben nem volt példa, a kritikusoknak pedig fogalmuk sincs arról, mire és hogyan akarja használni a vétójogot. „Nincs semmiféle diktatúra előkészületben, egyébként az országban sem” – jelentette ki Tarlós, hozzáfűzve, egyetértésben folyik a szervezeti és működési szabályzat előkészítése, Budapesten pedig rendszerelvű működést akarnak.

A főpolgármester a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt, mégpedig arról, hogy a kormány sorozatban olyan lépéseket tesz, amelyekkel Budapest komolyságát nyomatékosítja. Kiemelte, a BKV kérdése is rendeződni látszik, a vállalat egyáltalán nem áll összeomlás előtt. „Budapestnek évtizedek óta nem volt ekkora pénzügyi tartaléka, mint most” – ecsetelte. A vétójogról a Kossuth rádióban azt mondta, „elkeseredett rosszindulatot” érez, és úgy látja, ha egy rendszer kezelhetővé válik, az némely embereknek baj, mert csak azt élvezik, ha anarchia, botrány, cirkusz van.