Belföld

Kevesen mennek el méhnyakrákszűrésre, az oltás népszerűbb

Kétmilliárd a vastagbél-daganatok felderítésére

Megyénként két szűrőhelyen végzik majd az országban a vastagbélrák-vizsgálatokat az ötven-hetven éves, veszélyeztetett korosztályban. A prog­ram összköltsége kétmilliárd forint, további vizsgálatokra pedig potenciálisan négy-hét százaléknak lesz szüksége a vizsgáltak közül.

Megkezdődött az országos vastagbélszűréshez szükséges eszközpark beszerzése, a teljes infrastruktúra körülbelül hatszáz-nyolcszáz millió forintba kerül majd – derült ki az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) sajtóreggelijén, ahol a szűrőprogramok mellett a human papilloma vírus (HPV), vagyis a méhnyakrák elleni, tizenkét éves lányoknak szóló ingyenes védőoltásról is szó esett a Weborvos tudósítása szerint.

Szentes Tamás országos tiszti főorvos beszámolt arról, hogy a vastagbél­rák­szűrés során várhatóan elsőként a székletvért vizsgálják, és a pozitív szűrési eredménnyel rendelkezőket küldenék további vizsgálatokra, vagyis kolonoszkópiára. Az elképzelések szerint megyénként két szűrőhelyre lesz szükség, ahol legalább két orvos végzi majd a szűréseket. A veszélyeztetett korosztályban, tehát az ötven-hetven évesek körében nagyjából egymillió embert szűrnének meg, amelyből potenciálisan négy-hét százaléknak lesz szüksége további vizsgálatra. A program teljes költsége körülbelül kétmilliárd forintra rúg majd.

Áttérve a méhnyakrák elleni védőoltásokra, az országos tiszti főorvos arról számolt be, hogy a tizenkét éves lányok közül összesen hetvenhat százaléknak kérték a szülei a HPV-elleni ingyenesen járó oltást, számuk azonban minden bizonnyal tovább nő, hiszen „lesz egy második kör is”. Közölte, nyolcvan százalék lenne a végső cél, ez az arány már jó eséllyel biztosítaná a méhnyakdaganat kialakulásának megakadályozását a veszélyeztetett korosztályban. Az ingyenes oltási program reményeik szerint hatékonyabb lesz, mint a már korábban bevezetett méhnyakrákszűrés, amelyet továbbra is kevesen vesznek igénybe, mindössze a nők harminc százaléka.

A jelenleg térítésmentes HPV-vakcina a vírus két változata ellen véd, holott tudható, hogy több tucat va­riáns létezik. Az országos tiszti főorvos erre reagálva elmondta, valóban, a vírusnak többféle változata van, amelyek nagy valószínűséggel felelőssé tehetők a fej-nyakrákok, például a szájüregi rák kialakulásáért. Egyelőre azonban nincs elegendő bizonyíték, ezért döntöttek úgy, hogy azt a kétkomponensű oltást választják, amely a méhnyakrák ellen biztosan véd. Szentes Tamás szerint nem kizárt, hogy a HPV-szűrést összehangolják az emlővizsgálatokkal, amellyel a daganatos megbetegedéseket szűrnék ki, ám a két program nem feltétlenül illeszkedik, mivel előbbi más technológiát és szaktudást igényel.