Belföld

Kevés felajánlás a „civileknek”

Nem a személyi jövedelemadó egy százalékaiból működnek a Soros-féle csoportok – már százhuszonegy külföldről pénzelt szervezet regisztrálta magát a vonatkozó adatbázisban

Heteken belül életbe lép a bevándorlási különadó. Időközben megjelent az adóhatóság adatsora, amelynek alapján a Soros-féle szervezeteknek semmiképpen sem az egyszázalékos adófelajánlások jelentik a fő bevételi forrást. Sőt.

Majtényi László 20180809
Majtényi László (középen) alapítványának csupán harmincan ajánlottak adományt (Fotó: Hegedüs Róbert)

Újabb, frissített kimutatást tett közzé a NAV a civil szervezeteknek felajánlható szja-egyszázalékokról. Megnéztük, az ellenzék által „valódi civilként” emlegetett, jórészt külföldről, illetve Soros által pénzelt csoportoknak milyen arányban juttattak ilyen csatornán támogatást az adófizető állampolgárok. Az adóhatóság honlapján is elérhető, jú­lius végi adatsor szerint a Magyar Helsinki Bizottságnak ötszáztizenhatan összesen 3 166 400 forintot, a Menedék - Migránsokat Segítő Egyesületnek százkilencvenhárman 1 083 761 forintot, míg az Amnesty Interna­tional Magyarországnak ugyanannyian 1 453 102 forintot adtak. A Társaság a Szabadságjogokért, azaz a TASZ számára jóval többen, kétezer-háromszázhatvanan „küldtek” 15 231 448 forintot. Az ellenzék által korábban államfőnek jelölt Majtényi László vezette Eötvös Károly Közpolitikai Alapítványnak azonban mindössze harmincan, összesen 209 395 forintot ajánlottak fel. A hazánk ellen az iskolai szegregáció vádjával kötelezettségszegési eljárást kezdeményező, Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány számára ugyanakkor valamivel többen, harminchárman, összesen 377 053 forintot adományoztak. Mindez annak tükrében érdekes, hogy a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok az elmúlt években százmilliós nagyságrendben támogatták ezeket a szervezeteket.

A még tavaly elfogadott civiltörvény szerint egyébként az évi 7,2 millió forintnál nagyobb külföldi támogatásban részesülő szervezeteknek regisztrálniuk kell magukat, a tegnapi állás szerint ezt eddig százhuszonegyen tették meg. A jogszabály miatt amúgy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen, s minapi hír, hogy Svédország beavatkozik az Európai Bizottság oldalán a jogszabály miatti perben az Európai Bíróságon. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára ennek kapcsán úgy fogalmazott, ismét bevándorláspárti erők akarnak beavatkozni Magyarország belügyeibe. A nyári ülésszak végén szavazta meg az Országgyűlés a Stop Sorost, illetve a bevándorlást támogató szervezetek huszonöt százalékos különadóját. Utóbbi törvény egyébként hamarosan, augusztus 25-én életbe is lép. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az adót az anyagi támogatás, például az átutalt pénzösszeg, az átadott ingóság összege, értéke után kellene megfizetni. A bevándorlási különadóból származó bevétel a központi költségvetésbe folyna be, és kizárólag határvédelmi feladatok ellátására lenne felhasználható. A javaslat szerint a közterhet elsősorban annak a szervezetnek kellene lerónia, amelyik a támogatást nyújtja. Ha a támogató nem tenne eleget kötelezettségének, a támogatott, vagyis a bevándorlást segítő szervezet válna adóalannyá.


Aligha lesz sikeres a bevándorláspárti aláírásgyűjtés

Tegnap délutánig még csupán 71 427-en írták alá, legalábbis netes felületen a Let us help!, azaz Hadd segítsünk! elnevezésű európai polgári kezdeményezést. A hazánkban a Menedék egyesület által propagált akció lényege, hogy ne lehessen büntetést kiszabni azért, ha valaki „szállást vagy humanitárius segítséget nyújt rászorulóknak”, illetve migránsoknak. Azt is követelik Brüsszeltől, nyújtson közvetlen támogatást a beutazási vízummal rendelkező menekülteket segítő helyi csoportoknak. A kezdeményezés során, illetve azért, hogy az Európai Bizottság napirendre vegye a kérést, egymillió szignót kell összegyűjteni, legalább hét uniós tagállamból. Ilyen akció volt a sikeres, a kisebbségi jogok védelmében indított Minority Safe Pack vagy a totális kudarcba fulladt, jobbikos béruniós próbálkozás is. A Let us help! kezdeményezőinek még száznyolcvannyolc napjuk maradt a gyűjtésre.