Kétharmados Zárójelentés

„A püspöki szinódus egy tanácsadó szerv, amely arra szolgál, hogy a pápát segítse péteri küldetése teljesítésében. Tehát tanácskozásra és a pápának való tanácsadásra hivatott, nem döntéshozatali testület. Ferenc pápa is említette többször, nem a katolikus egyház parlamentjéről van szó” – fogalmazott a vasárnap az egyházfő által celebrált szentmisével zárult esemény kapcsán korábban Erdő Péter bíboros, aki főrelátorként vett részt az úgynevezett rendes, vagyis nem rendkívüli, háromhetes szinódus előkészítésében és lebonyolításában. A kétszázhetven részt vevő püspök ezzel együtt szavazott, ennek nyomán pedig kétharmados, minősített többséggel fogadták el a záródokumentumot, illetve annak valamennyi cikkét. Az iratot átadták Ferenc pápának, aki azonnal nyilvánosságra hozta a Zárójelentés, azaz Relatio Finalis című, harminchárom oldalas, kilencvennégy pontból álló dokumentumot.

A távirati iroda közlése szerint a bevezető leszögezi, a püspöki szinódus figyelme a világ összes családja felé irányult, örömükben és bánatukban egyaránt. Rögzíti: a család a férfi és nő közötti házasságon alapul, továbbá kortárs kulturális kihívásnak nevezi és elutasítja a nemek közti különbségek nélküli társadalmat. A püspökök külön cikket szenteltek a gyermekeknek, a nőknek, a férfiaknak és a fiataloknak, felhívták a figyelmet a szülők válásának áldozataivá váló gyermekek szenvedésére, és zéró toleranciát hirdettek a pedofíliával szemben. Ugyanakkor felemelték hangjukat a nőkkel szembeni erőszak ellen is.

Az egyházi esküvő után elváltak és polgárilag újraházasodottak kérdésében a dokumentum esetenkénti megítélésre, illetve az egyházba való teljes integrálásukra szólít fel, de nem tesz kifejezetten említést az áldozás lehetőségéről. Ferenc pápa záróbeszédében hangsúlyozta, a szinódus bizonyította a katolikus egyház életerejét, amely „nem fél felrázni az alvó lelkiismereteket, vagy bepiszkítani a kezét azzal, hogy a családról erőteljesen és nyíltan vitatkozzon”. Az egyházfő később a Szent Péter téren tartott szentmisét, amelyen összefoglalóan leszögezte, „különbözőségeink gazdagságán keresztül is láttuk, az előttünk álló feladat mindig ugyanaz: hirdetni az evangéliumot, megvédeni a családot minden ideológiai és individualista támadástól”.

---

Régi tanítás, megújult hang

Első ránézésre furcsa, ám ha komolyabban belegondolunk, akkor inkább meghökkentő, hogy napjaink viharos nemzetközi viszonyai, illetve az egyre rémisztőbb migrációs nyomás ellenére a balliberális véleményformálók szinte kizárólag a homoszexualitás minél nagyobb mértékű elfogadását tekintik az egyik fő kérdésnek, hovatovább kihívásnak. Legalábbis ez szűrhető le a vasárnap zárult vatikáni püspöki szinódust kommentáló világi elemzések jó részéből. A főpapi tanácskozás, amelynek megállapításait immár mindenki ismerheti és tanulmányozhatja, elsőrendűen a társadalom alappillérének számító család intézményéről szólt. Egész pontosan annak válságáról, megerősítésének szükségességéről. Vagyis: korántsem a melegek jogainak bővítése a cél, annak dacára sem, hogy a Ferenc pápát olykor az évezredes egyházi tanítások megtagadójaként ünneplő megmondóemberek ezt állították középpontba. Ami csúsztatás.

Ha a záródokumentum gondolatmenetét nézzük, elmondható: éppen a mai világ ideológiai félrevezetései akadályozzák abban a fiatal nemzedéket, hogy bár vágyik rá, vállalja a családi létet. A püspökök ebből indultak ki, és éppen ezért szorgalmaznak olyan politikát az egyes államokban, amely a családok támogatását jelöli meg célként. Nem nehéz észrevenni, ebből a szempontból a magyar kormány biztosan jól teljesít, kap is érte hideget-meleget egyébként. Az eredményekre még várunk, de a törekvés tagadhatatlan.

Visszatérve a szinódusi zárásra: a püspökök kétharmadának szavazataival elfogadott iromány azt is megállapítja, hogy a válások áldozatai a gyermekek, akik emiatt sokat szenvednek. Ezt szintén tekinthetjük evidenciának, mégsem hátrány rámutatni erre a korlátlan individualizmust hirdető jogvédők korában. Ők ugyanis erről a szempontról gyakran megfeledkeznek.

Mindazonáltal fontos körülmény, és korántsem ellentmondás, hogy a katolikus egyház, tudomásul véve a jelenkor változásait, az eddigieknél nagyobb empátiát kíván tanúsítani az elváltak felé. Hogy ez pontosan miben nyilvánulhat meg, még nem tudni, ám mindenképp üdvözlendő, hogy erősödhet a törvény helyett az embert középpontba állító krisztusi tanítás. Merthogy ha létezik jogos, ám olykor csupán félreértésen alapuló kritika az egyházzal szemben, az éppen a kérlelhetetlen szigor hangsúlyozása a bűnösök irányába. Ferenc pápa, illetve a szinódus ezúttal újabb kísérletet tett arra vonatkozóan, hogy megváltoztassa ezt a képet, miközben ez nem jár a hitelvek feladásával. Amúgy ezzel sem találták fel a spanyolviaszt, hiszen Krisztus követői a kezdetek óta Isten határtalan irgalmáról próbálnak tanúságot tenni, még ha ez, valljuk be, nem is mindig sikerül. Ahogy a szentatya fogalmazott, a tan igazi védelmezői nem azok, akik a tanítás betűjét, hanem akik a szellemét, akik nem a formulákat, hanem Isten szeretetének és megbocsátásának ingyenességét óvják.

Ugyanez a logika érvényesül a melegekkel kapcsolatban. A püspökök elutasították a diszkriminációt, ám ismét tisztázták: az azonos neműek közötti viszonyt nem lehet házasságnak nevezni. Ez ugyanis úgymond már foglalt kategória. A tanítás, vagyis az irgalmasság parancsa tehát nem változott, a hang azonban frissebb. Kérdés, miként jelenik meg a hétköznapok szintjén.