Belföld
Készül a jogszabály a déli határ lezárását célzó javaslatról
Feljelentik a konzultációs plakátokat rongálókat
A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció plakátjainak megrongálására buzdító Szigetvári Viktor „erőszakos és szélsőséges” párttá tette az Együttet – erről beszélt tegnapi tájékoztatóján Tuzson Bence, a Fidesz-frakció szóvivője. Hozzátette, Szigetvári, a Bajnai Gordon alapította Együtt elnöke, aki elismerte, maga is rongált plakátokat, vállalhatatlan politikussá vált. „Mi lesz a következő lépés? Még szélsőségesebb akciókra kell számítanunk, akár gyújtogatásokra?” – vetette fel.
Felmerülhet eközben, hogy az „össztársadalmi” tiltakozást felkaroló, a demokráciát a kormányon rendszeresen számon kérő, exszocialista Szigetvári Viktor a magyar lakosság mekkora százalékát képviseli, amikor közpénzből kihelyezett plakátokat rongál. Érdemes felidézni: Szigetvárinak az MSZP–DK–Együtt–PM–Liberálisok közös választási listájának harminchatodik helyéről sem sikerült bejutnia a kétszáz fős Házba tavaly áprilisban. Pártja, az Együtt a Nézőpont Intézet legutóbbi felmérése szerint pedig a teljes népesség körében mindössze kétszázalékos támogatottsággal rendelkezik. Azzal kapcsolatban, hogy évekkel ezelőtt, még ellenzéki pártként a Fidesz kordont bontott, Tuzson Bence a tájékoztatón leszögezte: teljesen más helyzetről van szó, hiszen annak idején egy jogszabályt a céljával ellentétesen használtak fel, törvényes indok nélkül nyilvánították műveleti területté a Kossuth Lajos teret. Ennek következménye volt a kordonbontás, a mostani plakátrongálás viszont nem polgári engedetlenség. Ezért – húzta alá a szóvivő – a rongálások ügyében, felbujtás miatt, megteszik a feljelentésüket. Az MTI beszámolója szerint, kérdésre válaszolva a politikus szólt arról is, az idegengyűlölettel szemben harcolni kell, de határozott lépésre van szükség a bevándorlás ügyében. „Nem szabad összekevernünk egymással a rasszizmus és a bevándorlás kérdését” – nyomatékosította.
Azzal kapcsolatban pedig, hogy a Fidesz a déli határ őrizetének szigorításáról szóló javaslaton dolgozik, megerősítette: zajlik a jogszabály előkészítése. Ennek lényege az lenne, hogy akik egy biztonságos tranzitországból lépnek Magyarország területére, azok semmiképpen ne igényelhessenek politikai menedékjogot. A szóvivő tudatta, szeretnék, ha az indítványt még a tavaszi–nyári ülésszakban elfogadná a parlament. Kovács Zoltán kormányszóvivő lapunknak nyilatkozva annyit mondott, megfontolandónak tartják a felvetést, melynek támogatásától nem zárkóznak el.