Belföld
Képtelenség kiszűrni a veszélyest
A szakértő szerint nincs kapacitás a rossz szándékkal érkezők felfedésére
Figyelmeztetett, a helyzet valójában nagyságrendekkel rosszabb, mint azt az átlagember a napi hírek alapján hiszi – s itt nem elsősorban a menekültek számára, sokkal inkább azok hátterére és indítékaira kell gondolni. Önkritikusan bevallotta, bár a legmodernebb titkosszolgálati technikát is felvonultatták a déli végekre, olyan nagy a nyomás, hogy az ott dolgozó állomány saját állóképességének határait feszegeti. Informátorunk utalt arra is, a szakma teljes mértékben tisztában van azzal, hogy fizikai képtelenség „kihalászni” az egyre nagyobb menekültáradatból valamennyi, eleve hátsó, ha tetszik, rossz szándékkal érkező migránst. Erre sem kapacitásuk, sem elegendő információjuk nincs, és nem is lesz soha a nyugati titkosszolgálatoknak.
Egy híján hatszáz határsértőt, köztük 85 gyermeket tartóztattak fel a rendőrök Csongrád megye déli részén csütörtökön – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Jászai Linda közölte, a legnagyobb csoportot délelőtt, Ásotthalom közelében fogták el a rendőrök, ott 43 afgán, hat pakisztáni, hét iraki és öt bangladesi állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.
Saját tapasztalataira alapozva szólt arról is, hogy ezzel együtt ma már sajnos naponta akadnak fönt a rostán a hazai társadalomra potenciálisan veszélyt jelentő elemek. Forrásunk szerint a közvélemény jelentős része nem éri fel ésszel a migráció hosszú távú hatásait, s ezért számos esetben csak áltatja magát. Aláhúzta, rendkívül nehéz szakmai kérdés a mai, feszült európai és belpolitikai helyzetben a veszély mértékének tudatása a közvéleménnyel – ha túldimenzionálják, az felesleges pánikot okoz, és azoknak a menekülteknek nehezíti az amúgy sem könnyű helyzetét, akik valóban az életüket mentik, tényleg üldöztetés miatt érkeznek hozzánk. Ugyanakkor a bagatellizálás sem célszerű, hiszen felesleges illúziókat kelt – mutatott rá a lapunknak nyilatkozó szakértő.
Képtelenség kiszűrni a veszélyestA szakértő szerint nincs kapacitás a rossz szándékkal érkezők felfedésére - Amíg...