Belföld
Karácsony kémiája
A tradíció és az innováció kötött szövetséget az MSZP és a Párbeszéd megegyezésével – állította Molnár Gyula

Karácsony Gergely beszélt terveikről is, így arról, győzelmük esetén a szociális demokráciát célzó programot valósítanának meg, ebben legnagyobb ellenségüknek a szegénységet, a nyomort és a korrupciót nevezte. A politikus rablóbandához hasonlította a kormányt, amely kitolná Magyarországot Európából, a politikát pedig a háború és a lopás szinonimájává tette. Molnár Gyula úgy fogalmazott, összefogásukkal a tradíció és az innováció kötött szövetséget. Az MSZP elnöke arra kérte a párt szavazóit, hogy legalább két bizonytalant győzzön meg a szavazás fontosságáról. „Nincs nyaralás, nincs telek, nincs baráti rendezvény, választás van, el kell mennie mindenkinek” – fogalmazott.
Ismert, a baloldal teljes összefogását szorgalmazó Karácsony 2012-ben még arról beszélt, hogy „Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt”. Két évvel később pedig csak azért támogatta az együttműködést az Együtt 2014-gyel, hogy ne Bajnai Gordon legyen a miniszterelnök-jelölt, és hogy „kihúzza a szocik seggéből az összefogást”.