Belföld

Jöhet a családi csődvédelem

Az Igazságügyi Minisztérium előtt a KDNP-javaslat

A KDNP kidolgozta és átadta az igazságügyi tárcának a családi csődvédelemről szóló törvényjavaslatot – erősítette meg tegnap Rétvári Bence az M1 Ma reggel című műsorában.

Rétvári Bence 20150121
Rétvári Bence (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a KDNP alelnöke azt mondta, reményeik szerint az egyeztetéseket követően a jogszabály 2016 elejétől életbe léphet. Bizonyos szakmai egyeztetéseken amúgy már túl van a koncepció, legalábbis korábban így nyilatkozott lapunknak a politikus, hangsúlyozva, bár régi KDNP-s tervről van szó, előbb a devizahitelesek helyzetét kellett rendezni. Miután azonban az Országgyűlés elfogadta a devizahitelesek megmentéséről szóló csomagot, a „hitelállomány így már kezelhető” – tudatta most az államtitkár, aki szerint tizenegy európai országban van ilyen lehetőség.

Rétvári Bence a műsorban kifejtette, a családi csődvédelem elsősorban azoknak jelentene segítséget, akiknek néhány millió forintnyi tartozásuk van, ám annak mértéke meghaladja a vagyonukat és a várható jövedelmüket. Egy szakértőkből álló csapat segítené a csatlakozók gazdálkodását, pénzügyi tervet állítanának össze, majd megállapodnának a hitelezőkkel az adósság egy részének elengedéséről – ismertette az államtitkár.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője korábban arról beszélt, a csődvédelem esetében feltétel lesz az önkéntesség. A koncepció lényegéről szólva pedig úgy nyilatkozott: ha az adott család jövedelmének mértéke, vagyoni helyzete, életformájának megváltoztatása, illetve a havi részlet átalakítása lehetővé teszi a további törlesztést, egy csődbiztos segítségével lenne rendezhető a problémájuk.

Az MSZP úgy reagált, hogy 2010 és 2014 között háromszor is beadták az adósságspirálba került családokat segítő indítványt. „Reméljük, a sajátjukként benyújtott szocialista javaslatot immár támogatni fogják a fideszes és kereszténydemokrata képviselők is, hiszen a magáncsőd bevezetése sok családnak nyújthat segítséget” – írták.