Belföld
Joghézag a Simon-jelentés kapcsán
Vejkey Imre: Továbbra is rendelkezésre áll a mentelmi bizottság anyaga
Időben elkészült, s jelenleg is a parlament rendelkezésére áll az a bizottsági dokumentum, amely lényegében megállapítja: a Ház összeférhetetlenség okán visszakövetelhetné Simon Gábor bukott MSZP-elnökhelyettes mintegy harminchatmillió forintos parlamenti juttatásait – nyilatkozta lapunknak Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke. Szerinte azonban az általa vezetett testületnek ezen túlmenően nincs hatásköre az ügyben, ráadásul az említett anyagot még az előző ciklus mentelmi bizottsága készítette. Elismerte ugyanakkor, „van itt némi joghézag”, mivel kérdéses, hogy pontosan kinek és milyen alapon kellene tennie bármit is a Simonnak évek alatt kifizetett összeg tekintetében.
Vagyis a kérdés nem került le a napirendről, ám egyelőre nem tudni, milyen formában rendeződhet. Korábban az is felmerült, a Pécsi Tudományegyetemtől „megrendelt” szakvélemény megállapításait is magába foglaló bizottsági jelentés nyomán a parlament közvetlen perindítás révén szerezze vissza a tekintélyes pénzeket. Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke a minap úgy fogalmazott, továbbra is úgy gondolja, Simon Gábornak vissza kell fizetnie korábban kapott országgyűlési tiszteletdíját.
Ismert, az ex-MSZP-s politikus kihagyta vagyonnyilatkozatából azt a kétszáznegyvenmillió forintnyi valutát, amelyet egy bécsi bankszámlán tartott, emiatt indult ellene büntetőeljárás. Simont egyébként még májusban kiengedték az előzetes letartóztatásból, így jelenleg házi őrizetben védekezhet. Azóta 128 milliós adóhátralékot fizetett be, de kérdéses, milyen forrásból. Az ügyészség azt közölte, hogy már Simon februári, gyanúsítotti kihallgatásakor elrendelte a politikus bécsi bankszámlájának ideiglenes zár alá vonását, s a bécsi államügyészség rendkívüli gyorsasággal, egy héten belül, február 24-én befagyasztotta a számlát, és elrendelte a vagyon lefoglalását. A tényleges, bíróság általi zárolásra azonban csak jóval később, november 17-én került sor.