Belföld
Jog nem létezik erkölcs nélkül
A kommunizmusban a jogot teljesen kiüresítették

A kommunizmusban szétválasztották a jogot és az erkölcsöt, a jogot erkölcstelenítették, és így az államot elembertelenítették – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Konrad Adenauer Alapítvány és a Kommunizmus Bűnei Alapítvány tegnapi konferenciáján. Mi kereszténydemokraták viszont azt valljuk, hogy a jog nem létezik erkölcs nélkül – szögezte le a KDNP alelnöke. A Jog és kommunizmus című konferencián az államtitkár úgy fogalmazott, ha egy jogrend elkezdi tagadni az erkölcsöt, akkor embertelenné válik az állam, ennek révén pedig a diktatúrában az igazságszolgáltatás csupán jogszolgáltatássá vált. Az államtitkár szerint nagy volt a kísértés, hogy ez a szemlélet megmaradjon, ezért volt fontos, hogy megszülessenek olyan törvények, mint például a devizahiteleseket segítő jogszabály.
Előadásában Rétvári hangsúlyozta azt is, a kereszténydemokraták egyik alapértéke az antikommunizmus. A jog és erkölcs szétválasztásáról beszélt Horváth Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője is, szavai szerint a kommunizmusban kiüresítették a jogot. Kifejtette, a negyven év diktatúra alatt az embereket leszoktatták arról, hogy a joghoz forduljanak, ehelyett a párttitkároktól várták, hogy igazukat bizonyítsák. Horváth sajátosságként elmondta, a kommunizmus alatt kevés törvény született, viszont az alacsonyabb szintű jogszabály és a mindent felülíró utasításokból nem volt hiány.
A hazugságokhoz hozzátartozott, folyamatosan azt sulykolták, nincs bűnözés, a hatvanas évektől mégis meredeken emelkedni kezdett a bűncselekmények száma. Zinner Tibor, az ELTE egyetemi tanára a bíróságok és ügyészségek megfélemlítésre is kitért, kiemelve, az ítéleteket nyolc napon belül meg kellett küldeni az ÁVH-nak, amely bármikor felelősségre vonhatta az eljárásban résztvevőket. 1945 és 1956 között több mint száz bírót rúgtak ki munkahelyéről. Zinner felidézte azt a statisztikát is, mely szerint a kommunizmus alatt bebörtönzöttek kilencven százaléka paraszt vagy kétkezi munkás volt.