Belföld
Jobbikos képviselő angyalbőrben
Novák Előd: Alázatra nevel a kiadott parancs, amelyet nem lehet kritizálni

„Egyik társam nem ismerte a vezérkari főnök nevét, ezért hatvan fekvőtámaszt kellett lenyomnia – az oktatás eredményes volt, és mire a foglalkozás véget ért, pontosan tudta, kicsoda Benkő Tibor vezérezredes” – árulta el lapunknak Novák Előd. A jobbikos mandátumáról lemondatott országgyűlési képviselője a Budapest Helyőrség Dandárhoz, a Petőfi laktanyába vonult be a Magyar Honvédség önkénteseként, és Püspökszilágy közelében, a gyakorlótérről hazafelé tartva sikerült elérnünk telefonon.
Kifejtette, hogy sok egyéb mellett a bölcsek kövével és a héliumos lufival is megismerkedett – ezek a nevükkel ellentétben nem holmi tenyérnyi-öklömnyi apróságok, hanem tíz-tizenöt kilogrammos alaktalan kövek, amelyeket a kiképzés részeként olykor a fürdéshez is magával kell cipelnie az embernek. Mint kiderült, az ébresztő fél hatkor, míg a foglalkozások hivatalos zárása este hétkor van. Naponta két óra szabadidő jut, de mivel a lőtéren nincs mobilnet, ennek egy része is gyaloglással telik Novák számára, aki – hogy a hírekről ne maradjon le – a falu szélén talált kielégítő hálózatot. A politikust nem zavarja a bezártság, sőt, százhúsz társával együtt kimondottan vonzó számára a katonaélet, a szoros kiképzés. Bár a gépkarabéllyal zajló lövészet is tetszett neki, de a szívéhez legközelebb a kemény harcászati foglalkozások állnak. Kúszni-mászni, miközben vaklőszerrel lőnek és füstgránátot dobálnak az ember elé-mögé, ez igazi férfimunka – fogalmazott.
Novák Előd elmondásából kiderült, hogy a tanultakról a héten kell majd számot adniuk. A politikus, akárcsak legtöbb társa, határvédelmi szolgálatra jelentkezett. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, még nem tudja, hogy ezt laktanyai vagy valódi terepi munkán – ahová igazán vágyik – fogja teljesíteni. Az étkeztetés kimondottan színvonalas, csak a gyümölcsöt keveslem – fogalmazott. Szerinte kimondottan alázatra nevel, hogy a kiadott parancsot nem lehet megfellebbezni, hanem hiba nélkül teljesíteni kell. Utalt rá, hogy mivel ismert kritikus stílusa, társai persze ugratják, de ez csak tréfa, semmi több. Beszélt arról is, hogy semmiféle előnye nem származik abból, hogy képviselő – több bajtársa számára például csak a második héten derült ki ez a tény. Sőt, mindez arra sarkallja, hogy igyekezzen többet teljesíteni, mint amit elvárnak tőle.