Belföld

Jobbik: Kezelhetetlen helyzet

Hétértékelő. Boros Bánk Levente szerint az LMP nem mert odáig elmenni, hogy megszabaduljon Hadházy Ákostól, csak a mozgásterének korlátozására volt képes

Új helyzetet teremtett a kétharmados többség megszerzése, amely segít a kormánypártoknak, hogy ne a kalandos politikát folytató ellenzéken múljanak olyan fontos döntések, mint az alaptörvény módosítása vagy a Stop Soros elfogadása – mondta hétértékelőjében Boros Bánk Levente, aki szerint a Jobbikon belül kialakult helyzetet már nemigen lehet kezelni.

A kormány és a miniszterelnök beváltja az ígéretét – mondta a héten benyújtásra váró Stop Soros törvénycsomag és az alaptörvény-módosítás kapcsán Boros Bánk Levente, a Médianéző igazgatója. Hozzátette: a kétharmados többség megszerzése új helyzetet teremtett, s lehetőséget nyújt a kormánypártoknak, hogy ne a kalandos politikát folytató ellenzéken múljanak olyan fontos döntések, mint a betelepítést megtiltásának népszavazáson alapuló beemelése az alaptörvénybe vagy az ország szuverenitását is megvédő Stop Soros.

Arról, hogy a Human Rights Watch kizáratná az Európai Néppártból a Fideszt, azt mondta: minden, Soros György hálózatához kötődő álcivil szervezet érdeke, hogy erősítse a nemzetközi térben a balliberális oldalt, és egyben gyengítse a konzervatívot. A Fidesz kizáratásával egyébként a Néppárt legnagyobb és legsikeresebb pártját vonnák ki az európai konzervatív oldalról, amely így egyben a Néppárt gyengülését is magával vonná – hívta fel a figyelmet az elemző.

Lendvai Ildikó, Herényi Károly és Kunhalmi Ágnes ellenzéket bíráló kritikáiról elmondta: előző kettő nosztalgiával mondja el bírálatát, hiszen ők még látták ereje teljében saját politikai oldalukat. Kunhalmi ezt már csak a történelemkönyvekből ismerheti, az ő kritikája mögött személyes ambíciói húzódnak meg. Ez csak arról szól, hogy a felszínen maradjon – tette hozzá Boros Bánk.

Az LMP-n belüli helyzetről, a fegyelmi bizottság döntéseiről az elemző úgy vélekedett, hogyha a párt így folytatja, akkor egyszerűen elfogy. Pedig eddig sem voltak sokan. Ugyanakkor szerinte nem árt a párton belüli szembenézés. Úgy látja, Sallai R. Benedek kizárása nem akkora súlyú – hiszen a politikus már bejelentette visszavonulását –, a Hadházy Ákossal szembeni döntés viszont már érdekesebb. Boros Bánk szerint ennek „leszámo­lásszaga van”. Ugyanakkor a párt nem mert odáig elmenni, hogy megszabaduljon Hadházytól, csak a mozgásterét korlátozta. Az elemző szerint ezzel együtt egyszerűbb lett volna beismerni, hogy a politikus csak árt az LMP-nek. A Jobbikon belül zajló vita kapcsán a politológus megjegyezte: önmagában a választási vereség nem okozta, hogy a párt jelenlegi helyzetbe jusson. Ha őszintén szembenéztek volna a sikertelenséggel, és nem próbálják burkoltan fenntartani a Vona Gábor-féle irányvonalat, nem jutnak pártszakadás-közeli állapotba. Kétféle csoporttudat alakult ki, és minden lépés, amely a másikkal szembeni fellépésről szól, tovább mélyíti a szembenállást – hangsúlyozta az elemző. Ha pedig egy párton belül két ilyen jól behatárolható, ráadásul méretében is igen hasonló csoport kerül egymással szembe, azt már nem igazán lehet kezelni. Egy ilyen szembenállásnak mindig lesznek sértettjei, a sérelmek pedig megmaradnak, ez pedig a legjobb útja a párt szétszakadásának – tette hozzá.