Jó ajánlólevél a türelem és a becsület

– Milyen az afgán koszt?

– Keleties. A fő ételük a csirke rizzsel, de sok birkát is fogyasztanak.

– Bírta a gyomruk?

– Alapvetően igen. Arra kell nagyon ügyelni, ha az embert elhívják valahová vendégségbe, azt tilos visszautasítani, különben csúnya sértődés lesz a vége. S ha ott vagyunk, enni kell akkor is, ha úgy tűnik, hogy egy markáns gyomorrontás réme fenyeget. Mi egyébként szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mert végül ezzel nem volt problémánk.

– Önöket gyakran invitálták vendégségbe?

– Igen. A magyar katonákat határozottan kedvelik, annak ellenére, hogy kezdetben azt sem tudták, merre fekszik az országunk.

– Az átlag afgán pilóta nem tudja, kik vagyunk?

– Nem igazán. Természetesen az idősebb, a nyolcvanas években döntő részt a Szovjetunióban tanuló pilótáknak és műszakiaknak gazdagabb a világképük, mint a fiataloké, de azért túlzás lenne azt állítani, hogy alaposan ismernek minket.

– Ha nincs rólunk fogalmuk, akkor honnan ez a nagy barátkozási kedv?

– Az afgán nép figyel, kivár. Felméri, ki és hogyan viselkedik vele, s ha azt látja, hogy a másik oldal türelmetlen, arrogáns, harsány, azt mereven elutasítja. Mi nem barátkozni mentünk, de emberszámba vettük őket, ha valamit nem tudtak elsőre elsajátítani, visszamondani, békésen elmagyaráztuk akár többször is. A végtelen türelmünknek és kedvességünknek híre ment, s ez jobb ajánlólevél a szemükben bárminél. Határozottan vallom, hogy az állandó üvöltözés, a ferde tekintet, a lelketlen kaszárnyastílus egyébként sem sokat ér, de itt aztán teljességgel céltalan, sőt, messzebb menve határozottan káros.

– Ez kritika más nemzetekkel szemben?

– Nem kell ezt feltétlenül így érteni. Mi türelemmel dolgozunk, mások pedig rigorózus rendben kitűzött számonkérésekkel. Itt is, ott is születnek eredmények.

– Miként repül az afgán helikopter­pilóta?

– Egy szóval kifejezve: vakmerően. A korosabbaknak a vérükben van a repülés, de az európai és katonai értelemben vett szabályokat elhanyagolhatónak tekintik, így gyakorta kész életveszély, amit a levegőben művelnek. A fiatalok már más világ, ők fogékonyabbak az élet- és vagyonbiztonság céljából létrehozott keretekre.

– Az ifjak nem akartak eljönni az országból?

– A tanításra négy tolmácsot kaptunk, akiket az amerikai fél biztosított. Akadt rá példa, hogy az idő előrehaladtával némelyik ezek közül szó szerint kitanulta az aerodinamikát, s jelezte, hogy nem óhajt otthon maradni, hanem a jövőjét az Egyesült Államokban képzeli el – például pilótaként. A fordítók jellemzően olyan családok gyermekei, akik jobb anyagi helyzetben élnek, több az ismeretük a külföldről, mint az átlagembernek, és így nyitottabbak a kihívásokra, de a hagyományok sem kötik gúzsba a világképüket. Azaz nem csoda az elvágyódás.

– Az idősebb pilóták nem szolgálták ki a tálibokat?

– De. Ők ezt úgy fejezték ki, hogy oda dolgozunk, ahonnét a fizetésünket kapjuk.

– Nem féltek?

– Mire gondol?

– Például hogy az egyik tanítvány az óra közben egyszer csak önök ellen fordul.

– Sajnos ilyen eset valóban akadt. Egy afgán tiszt lőtt le sok amerikai katonát, így ők érthetően némi bizalmatlansággal kezelték őket. De minket még szóban sem inzultáltak soha, nemhogy fizikailag. Ettől függetlenül nem árt az óvatosság, a fegyver folyton ott lógott az oldalunkon. De nem győzöm ismételni, a magyarokat valóban kedvelik.

– A sztereotíp gondolkodás szerint a keleti emberek buták a bonyolultabb feladatokhoz.

– Minden nemzetben van ostoba és okos ember egyaránt. Láttam olyan műszaki altisztet, aki tanulni akart és így rendkívül gyorsan haladt az alapoktól a célig, s volt olyan is, akinek hosszú repülőmúltja ellenére a mechanikus óra működését is el kellett magyarázni.

– Utóbbit minek?

– A helikopter vezetése nem egyszemélyes mutatvány. Például magashegyi viszonyok között a pilóta egyik szeme a lövész, aki oldalt ül, s szóban tájékoztatja őt a tereptárgyakról, váratlanul felbukkanó veszedelmekről. Az sem mindegy, hogy az ellenség feltűnésekor merre fordítjuk a gép orrát. A mechanikus óra mutatóinak értelmezése azért fontos, mert így lehet a legkönnyebben tudtára adni a pilótának, merről jöhet a veszély. A dél az orr, míg a géppuska pél­dául két óránál, a szikla ötnél tűnt elő, s így tovább.

– Nem ismerték a mutatókat?

– Kvarcórát használnak, amióta az eszüket tudják. Azokon pedig nincs mutató.

– Mennyi helikoptert kapott az afgán hadsereg?

– Hatvan darab Mi–17V5-ös gépet vásároltak nekik az amerikaiak. Ezek teljesen új típusú masinák, amelyekben a személyzetet a legveszélyesebb pontokon kevlárbetét oltalmazza, a hátsó rámpa hidraulikus, és a teljesítményük is magasabb az átlagosnál. Utóbbi mondjuk alapkövetelmény, hiszen Afganisztánban rengeteg az óriási, több ezer méter magas hegyorom, amelyek között csekély lóerőkkel lehetetlen manőverezni.

– Az afgánok üzemeltetik a helikoptereket?

– Alapvetően nem, erre külön szerződés szerint ukrán műszakiak érkeztek, de akadt, aki Dél-Amerikából jött ide erre a feladatra.

– Hol szolgáltak a magyarok?

– Az Air Mentor Team tagjait az iráni határ közelében fekvő Shindanadban helyezték el. A szállásunk kiváló volt, semmiféle panaszra nem lehet okunk. Fontos megjegyezni, nemcsak mi tanítottunk, tanítunk, hanem mi magunk is rengeteg tapasztalatot szereztünk és szerzünk, amelyeket idehaza, ha a sors úgy fordul, éles körülmények között honfitársaink érdekében hasznosíthatunk.

– Miért használ jelen időt? Most, hogy megindult az általános kivonulás, a mi munkánk nem zárult le?

– Nem, hiszen az afgánoknak folyamatos az igényük a továbbtanulásra. Sok egyéb mellett szeretnék fejleszteni a felderítési és éjjel látós képességeiket, a rakétaelhárítást és a konténeres gépágyúképzést. A tanításukban a cseh és a horvát haderő mellett mi, magyarok is részt veszünk. Durván egy hete futott be egy nyolcfős csoportunk, akik folytatják a munkát. A magyar katonák külhonban is rendszeresen gyakorlatoznak, így Csehországba és Zadarba is eljutottak. Ez egy rendkívül magas színvonalú, nemzetközileg elismert képzés.

– Visszakanyarodva a kintlétükre, a gyakori repüléseik közben nem kerültek éles helyzetbe?

– De, egy alkalommal, amikor kötelékben repültünk egy amerikai géppel. A torony tájékoztatott bennünket, hogy egy helikopter lezuhant, s nekünk azonnal el kell indulni segíteni. Először azt hittük, gyakorlat, de hamar tisztázódott, hogy valódi vészhelyzetről van szó. Hamar odaértünk, s miközben a másik gép leszállt és összegyűjtötte a sebesülteket, mi parancs szerint a magasból, fegyverrel biztosítottuk a mentést. Utóbb kiderült, műszaki hiba történt, de ezt ott és akkor senki nem tudta, csak a füstölgő romokat és a fekvő embereket láttuk. Az amerikai fél nagyon elégedett volt a munkánkkal, mindannyiunkat kitüntettek.

---

Kurdisztánba mehetnek a katonáink
A táborok fegyveres őrzésével foglalkozó katonai egységet küldhetünk Kurdisztánba – írta meg tegnap a Magyar Nemzet. Az úgynevezett Force Protection katonai egység kiküldéséről szóló javaslat jóváhagyásához kétharmados többség kell. Orbán Viktor szerdán azt mondta, hogy a német hadsereggel együtt hamarosan magyar misszió mehet a Törökország, Irak és Irán határán található régióba. A HM szerint a kurdisztáni küldetés nem jelente újdonságot a honvédség missziós képességeiben.