Belföld
Jelentős fejlesztések a bíróságokon
Handó Tünde köszönetet mondott a kormánynak és a parlamentnek, hogy huszonöt százalékkal megnövelték az OBH költségvetését

Átadták tegnap a Debreceni Járásbíróság új, korszerű épületét (Fotó: MTI/Czegledi Zsolt)
Átadták tegnap a Debreceni Járásbíróság új épületét, s az átadáson részt vett Handó Tünde OBH-elnök is. Az elnök elmondta, az elmúlt három évben tizenöt-húsz milliárd forintot fordítottak a bíróságok tárgyi feltételeinek javítására, a jövő évi, 89 milliárdos költségvetésükből pedig további nyolc-tíz milliárd forint jut majd informatikai és épületfejlesztésre. Ugyanakkor Handó Tünde köszönetet mondott a kormánynak és az Országgyűlésnek, hogy huszonöt százalékkal megnövelte a költségvetésüket, lehetővé téve ezzel a bíróságok fejlesztését.
Márkusfalvi-Tóth Ádám, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a felgyorsult társadalmi változások és technológiai fejlődés időszakában változik a jog iránti igény, az igazságszolgáltatásban is nőnek az informatikai és a tárgyalótermi követelmények. A helyettes államtitkár – utalva arra, hogy a bírák életük nagy részét a bíróságon töltik – azt mondta, a debreceni beruházás is üzenet számukra: a kormányzat elismeri a munkájukat.
Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke közölte: a Debreceni Járásbíróság ötszintes, több mint tízezer négyzetméteres, az ítélőtábla és a fellebbviteli főügyészség mellé épített új székhelye 3,5 milliárd forintból készült el. Az ország legnagyobb vidéki járásbíróságán kétszáznegyvenen dolgoznak, s tavaly több mint 5300 ügyet tárgyaltak, a napi ügyfélforgalom pedig elérte az ezret – mondta a törvényszék elnöke. Hozzátette, a kifejezetten bírósági funkcióra tervezett épületben harminchárom 35-40 személyes tárgyalóterem, egy százhatvan embert befogadó dísztárgyaló és gyermekmeghallgató is helyet kapott.
A járásbíróság új épületének kulcsát Handó Tünde adta át Szurdi Bélának, a Debreceni Járásbíróság elnökének, aki ezután megnyitotta a helyi igazságszolgáltatás dokumentumait és tárgyi emlékeit bemutató bíróságtörténeti állandó kiállítást.