Belföld

Isten végérvényesen elkötelezte magát az emberiség mellett

„Krisztus születésével vállalta a szegénységet, de azt nem, hogy ne családban nőjön fel”

Senki sem mondhatja komolyan, hogy a család intézménye meghaladott lenne – hangsúlyozta a lapunknak adott, karácsonyi interjúban Erdő Péter bíboros. A szabad vasárnapról szóló jogszabály kapcsán úgy fogalmazott, a közösségi lét megélése minden ember számára lelki szükséglet, a szabadidő közös eltöltésének pedig társadalmi funkciója is van.

erdo-peter-biboros
Erdő Péter bíboros szerint rövid távon nem képzelhető el jelentős változás a szociális intézmények esetleges egyházi fenntartásba adása terén (Fotó: Csudai Sándor)

– Bíboros úr! Az idei rendkívüli, illetve a jövő októberre összehívott, rendes vatikáni szinódus munkáját is főrelátorként segíti. A téma középpontjában a családok helyzete áll. Az eddig összegyűjtött informá­ciók, tapasztalatok alapján milyen állapotban van ma ez az intézmény a világban?

– Hogy sokat beszélünk a családokról, már jelzi, gond van. S ezzel mindenki tisztában van. Ahogy azzal is, hogy a család fogalma, illetve a különböző családmodellek, de még a házasságok kérdése is valamiképp, mondjuk úgy, mozgásba jött, főleg a nyugati világban. Ugyanakkor van egy másik döntő szempont. Az emberek életkörülményei, viszonyai, még az úgynevezett jóléti társadalmakban is, jócskán nehezítik a házasságkötést és a családalapítást. Úgy tűnik, a gazdaság számára különleges érték lett a munkaerő mobilitása, mondván, ez hozza meg a fejlődést. Csakhogy a számok mögött emberekről, sorsokról van szó, akik nem kalandvágyból, hanem egzisztenciális kényszerből alkalmazkodnak a helyzethez. Ráadásul nemcsak komoly szakértelem nem alakulhat ki a foglalkozás állandó változtatásával, de a személyes kapcsolatok hálózata sem a lakóhely, így a települések vagy akár az országok közötti folytonos költözéssel, a munkahelyek gyakori váltogatásával, pedig ez rendkívül fontos egy ember számára. Vagyis a gazdasági, pénzügyi folyamatok ma egészen más logikát követnek, mint amire az embernek mint lénynek szüksége lenne. Ez alatt a feszültség alatt százmilliók, különösen is a családok szenvednek, csakhogy erről nem szokás beszélni.

– Úgy tűnik, a családok felbomlásában van egy ideológiai szál is. Egyesek szerint a család a múlté, új utakat kell találni. Mi az egyház válasza erre?

– Először is: hol vannak ezek az új utak? Van olyan intézmény, amely képes betölteni mindazt a funkciót, melyet a klasszikus értelemben vett család? Vagyis fel tudja tárni, a legkisebb gyerekkortól kezdve, az emberi viselkedés valamennyi pozitív mintáját, nevelői szinten? Elegendő, ha előírják a kötelező óvodát, aztán az egész napos iskolát? A tapasztalat nem ezt mutatja. Nagyon kártékony, ha valaki nincsen kapcsolatban a többi generációval, sőt úgy tűnik, a társadalmi érés drasztikus eltolódásának éppen ez az egyik fő oka. Nincs ugyanis ösztönző erő, amely arra indítja az embert, hogy időben felnőtté váljon. Ezek a problémák nem oldódtak meg az „új utak” révén, sőt. Ezért senki sem mondhatja komolyan, hogy a család intézménye meghaladott lenne.

– Mégis, a médián keresztül ez az üzenet „jön át”.

– A család, illetve a házasság nem pusztán a keresztény hit sajátos intézménye, hanem az emberi közösség alapvető eleme. A legkülönbözőbb vidékeken él így az emberiség döntő része. Ám kétségtelen, a polgári házasságkötések száma világszerte csökken, ezzel a rendkívüli szinódus is foglalkozott. Látszik, sokan nem akarják vállalni az intézményes elköteleződést. Ez részben abból fakad, hogy az anyagi bizonytalanság miatt nehéz egzisztenciális döntéseket hozni, de abból is, hogy napjainkban a pillanatnyi benyomások, a jó közérzet kultúrájában élünk. Egyre többek számára ez lett a fő cél, nem pedig egy nagy projekt. Az egyén, illetve a közösség iránt érzett felelősség is csökkenőben, ami a jogkövetés, sőt akár a bűnözési statisztikák terén is érzékelhető romlást hoz magával sok országban. Természetesen az élet előrehaladtával kiderül: jócskán vannak más összefüggések is a pillanaton kívül. Ez a jelenség egyelőre nem katasztrófa, hanem egy nyitott, megoldandó kérdés.

– A folyamat az egyházon belül is megjelenik?

– A szinódus előtt rendkívül pozitív tapasztalat volt, amikor kiderült, hogy egyre inkább a családokból álló közösségek hordozzák az egyház missziójának nagy részét. Karitatív, szociális feladatokat látnak el, segítenek a házasságra való felkészítésben, támaszt jelentenek egymásnak, ráadásul a generációk közötti híd megteremtésében is óriási a szerepük. Ebben különleges lelkiségi mozgalmak mutatnak példát, de akadnak plébániák is szép számmal, ahol helyi szinten valósul meg a családok ilyen tevékenysége. Úgy vélem, ez rendkívül biztató, ha úgy tetszik, ellenhatás.


– Mit üzen ma nekünk, különösen karácsony ünnepén, az a tény, hogy Jézus Krisztus is családba született, mégpedig igen egyszerű körülmények közé?

– Ha Isten emberré lett, akkor ő maga választotta meg, szuverén módon, milyen korban és módon lépjen be e világba. Vállalta, hogy szegényként, idegen elnyomás alatt élő nép tagjaként születik, egyszerű fizikai munkát kell végeznie, sőt, azt is, hogy halálra ítélik és kivégzik. De azt már nem vállalta, hogy ne családban nőjön fel. Emberi mivoltunk bensőséges értékeiről árul el sok mindent ez a választás. Arra kell figyelnünk, szerinte mi a fontos: nem az anyagi körülmények, hanem például a család, az emberi környezet.

– „Krisztus születésével Isten örök szeretete lépett be a mi világunkba” – fogalmazott az advent elején. Mi ez az örök szeretet?


– Isten maga is örök, benne még változás sincs, így a mi oldalunkról kell néznünk ezt kérdést. Azáltal, hogy Isten emberré lett, a mi számunkra is érzékelhető módon elkötelezte magát az emberiség mellett. Kimondta a végérvényes üzenetét, Krisztus tanításában, egész életében, de halálában és feltámadásában is. Megmutatta, hogy mire alkalmas az emberi természet. Ez túl van a mi fantáziánkon, az anyagi világ puszta határain, a tér és az idő általunk ismert koordinátáin. Ez az örök isteni szeretet, amely el nem múló boldogságra hív minket.

– Ferenc pápa nemrég Stras­bourgban, az Európa Tanácsban és az Európai Parlamentben is járt. Segíthet-e egy ilyen alkalom abban, hogy Európa újra keresztény gyökerei felé forduljon?

– Bízunk benne, hogy igen, ezért vállalta az utat a Szentatya, aki ugyanakkor egyik helyszínen sem evangelizált direkt módon. Európáról beszélt, de úgy, hogy mégis a kereszténység felé fordította az emberek figyelmét. Úgy fogalmazott, a kontinens fáradt, terméketlen, elveszítette a kapcsolatot a saját gyökereivel. De biztató, vigasztaló szavai is voltak, miközben nem titkolta: Európa csak akkor lehet újra fontos tényező, emberileg, kulturálisan és gazdaságilag is, ha újra a gyökereiből táplálkozik.

– A Szentatya az emberi jogokról is értekezett az Európa Tanácsban. Miért?

– Rendkívül fontos kérdésről van szó. A második világháború után széles konszenzus alakult ki arról, hogy a jó és a rossz végső szabálya mégsem a parlamenti többségekben keresendő, létezik objektív alap. Úgy gondolták akkor, nem árt egy olyan testület, amely ebből kiindulva vizsgálódik. Ekkor a felvilágosodás korából származó emberi jogokról volt szó, amelyek még kapcsolatban voltak az evangéliummal. Az elmúlt évtizedekben azonban változás történt, különböző filozó­fiai áramlatok mentén ez a konszenzus megtöredezett, mintha már nem táplálkozna a gyökerekből a mostani gondolkodás. Harmadik-negyedik generációs emberi jogokra hivatkoznak, amelyek szellemében mintha az érdekek és a vélemények egyszerű számtani többségével meg lehetne határozni dolgokat, akár értékeket. Az alapelvek keresésének, rögzítésének módszere korántsem ilyen egyszerű, erre hívta fel a figyelmet a Szentatya.

– Ezek szerint mintha az „ember” eltűnne a „jog” mellől.

– Valóban, ráadásul az embernek vannak kötelességei is, a jogok csak egy szerkezeten belül illetnek meg bárkit is, ezek nem egymástól független valóságok. Ha egy közösségnek vagy az egyénnek nincsen célja, akkor nincs viszonyítási lehetőség.


– Mit szól a szabad vasárnap bevezetéséhez?

– Hogy miért most kerül sor az intézkedésre, és mik voltak a pontos okok, nem tudom. Nyilván mindenről lehet társadalmi vitát folytatni. Nekünk mindenesetre a hitünk alapján szükséges az Úr napjának megszentelése, Jézus ugyanis harmadnapra, azaz vasárnapra támadt fel, ez ereden­dően a keresztények legfontosabb ünnepe. De a szentmisén és az imádságon túl a pihenés, a közösségi lét megélése minden ember számára lelki szükséglet. A szabadidő közös eltöltésének ráadásul lényeges társadalmi funkciója is van. Ez ugyanakkor kommuniká­ciós probléma: míg hajdan közösségben dolgoztak, termeltek, fogyasztottak az emberek, ma kórházban születünk és halunk meg, kicsik a lakások, szinte nem is látjuk egymást. Már alig van felület, ahol találkozunk. Legalább vasárnap lehetne erre lehetőség.

– Említette a közösségek fontosságát. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében többéves főpásztori vizitációs sorozat ér véget. Mi ennek a tanulsága?

– A plébániák végiglátogatásának célja hagyományosan a „személyek és a dolgok állapotának felmérése”, majd ebből fakadó cselekvési program elkészítése. Nagyon hasznos volt, láttuk a konkrét problémákat, illetve a lehetőségeket. A szintézisen már dolgoznak. Megjegyzem, a második világháború óta nem írták pontosan össze, milyen ingatlanjai vannak Magyarországon az egyháznak, ez a főegyházmegye tekintetében legalább most megtörténik. Azt is fel tudjuk mérni, a katolikus intézményeknek milyen hatásuk van a környezetre, a helyi közösségekre, illetve azt, hogy milyen a viszony, az együttműködés a világi intézményekkel, például a szociális otthonokkal.

– Utóbbi terület kapcsán nemrég felmerült, az egyházak nagyobb szerepet vállalhatnának az ágazatban. Mit szól ehhez?

– Elindult egyfajta gondolkodási folyamat, reméljük, nem nehezen vállalható irányban alakulnak a dolgok. Rövid távú, jelentős változás mindenesetre nem elképzelhető. Érdemes megjegyezni, a humán szektorból világszerte eszközkivonás zajlik, erőteljes kényszer miatt. E folyamatban helyezkedik el minden igyekezetünk, még az országé is. Nekünk azonban elsősorban az emberrel van feladatunk, nem csak intézményekben tudunk gondolkodni. Ráadásul a forrásaink is végesek, miközben már most is jelentős számú szociális intézményt tartunk fenn. Ilyenkor, karácsony táján azonban túltekintünk a napi gondokon. Áldott, békés ünnepeket kívánok minden kedves olvasónak!

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom