Ingyentankönyv mindenkinek

– A minap nyilatkozott a pedagógusi minősítési eljárásokról. Hol tartanak ezek? Milyen lehetőséget jelentenek az érintettek számára?

– Még 2013-ban indult a tanári életpályamodell, ennek keretében minden pedagógus átlagosan ötvenszázalékos béremelésben részesült. Ugyanakkor az említett eszközzel a többletteljesítményt további juttatásokkal, anyagilag honoráljuk. Az ellenzék persze a minősítési rendszer bevezetése óta riogat, mondván: kevesen élnek majd a lehetőséggel. Az elmúlt évek adatai ezt cáfolják: már ötvenötezren szerezték meg a Pedagógus II. fokozatot. Ez a diákok szempontjából is örömteli, hiszen ezek a tanárok különösen képzettek és tudatosak, elkötelezettek a hivatásuk iránt, ráadásul a modern technikai eszközöket, illetve módszereket is jobban használják. Ez a lépés egyébként több mint harmincezer forintos jövedelmi pluszt is jelent havonta a pedagógusoknak. Ráadásul van, aki kutatótanári vagy mesterpedagógusi fokozatot szerzett – utóbbi már hetvenezer forintos ugrást hoz magával. Összességében évente tízmilliárdos nagyságrendben fizet az állam többet e minősítési előrelépések miatt.

– Azért a túlzott adminisztrációval kapcsolatos panaszokat nem csak ellenzéki politikusoktól lehetett hallani.

– A bevezetés után néhány évvel az észrevételek nyomán csökkentettük az adminisztratív terheket, jövőre pedig folytatódik az egyszerűsítés. Nyitottak vagyunk arra, hogy még inkább a tanárok igényei szerint alakítsunk a rendszeren, ebbe az irányba mutat a digitális feltöltéseket megkönnyítő Kréta rendszer is. Hiába támadták tehát, az életpályamodell sikeres, bevált, amit a résztvevők több tízezres száma is igazol. Ez abban is segít, hogy a diákok élményszerűbb és korszerűbb oktatásban részesüljenek. Összességében egyébként hatszázhatmilliárd forinttal költünk többet idén az oktatásra, mint az utolsó balliberális kormány.

– Ismét felmerült egy újabb béremelés lehetősége. Erről mit lehet tudni?

– Míg elődeink egyhavi bért elvettek és megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták az embereket, mi arra törekszünk, hogy növeljük a közszférában dolgozók anyagi megbecsülését, emelni tudjunk, akárcsak az egészségügyben, a szociális területen vagy éppen a fegyveres testületeknél. Kiemelném, hogy a pedagógusok voltak az elsők, akiknek életpályamodellt vezettünk be. A pedagógusi fizetés a diplomás átlagbér alig hatvan százaléka volt 2010-ben, hét év alatt ez az arány már mintegy hetvenöt százalékra nőtt. Azon dolgozunk, hogy az ország gazdasági teljesítményének növekedésével a jövőben is mindenki egyre többet vihessen haza.

– A napokban a tankönyvek ingyenessége ügyében született kormánydöntés. Miért volt erre szükség?

– Nem sok ország segíti a tudás megszerzését ingyenes tankönyvekkel, ebben kifejezetten élenjárók vagyunk. Ugyancsak 2013-ban született döntés arról, hogy az ingyenes tankönyveket felmenő rendszerben bevezetjük. A legújabb kormányhatározat valamennyi általános iskolásra és középiskolásra kiterjeszti az ingyenességet: tankönyvért a 2020–2021-es tanévtől senkinek nem kell majd fizetnie. Eddig évi tizenkétmilliárdot, így mostantól további másfél milliárdos terhet veszünk le a családok válláról. Megjegyzem, ezt a területet 2010 előtt a privatizáció uralta, a balliberális pártokhoz akár több szálon is kötődő üzleti köröknek játszották át a tankönyvpiacot. Ez hetvenszázalékos tankönyvár-emelkedést hozott magával, az elképesztő profitot pedig a magyar családokkal fizettették meg. Mi erre nemet mondtunk, az állam visszatérése a tankönyvpiacra az árakat is jelentősen tudta csökkenteni, az ingyenes tankönyvekkel pedig végre nem – olykor külföldi kézben lévő – magánkiadók többletbevételét garantáljuk, hanem a gyermeket nevelő családokat támogatjuk. Ez tehát nem szociális juttatás, hanem családtámogatás, hiszen minden gyermeknek jár, mégpedig célzottan és közvetlenül. Akárcsak az ingyenes étkeztetés, amelyre majdnem a háromszorosát fordítja a kormány, mint a szocialisták tették.

– Csakhogy az intézkedés piacpárti kritikusai szerint minőségi romlást okoz az új szisztéma. Erről mit gondol?

– Azt, hogy ez üzleti érdekekből vezérelt támadás. Jelen állás szerint tizenkétmillió tankönyvből több mint nyolcmillió állami, a többi magánkiadású. Ez az arány az elmúlt években nagyjából beállt, pár év alatt hétszázezerrel nőtt is az utóbbiak száma. Persze a piaci kiadók ennek az ellenkezőjét állítják, soha nem volt számokra hivatkozva. Várható volt, hogy a cégek szakmainak mondott, érdekvédelmi szervezetek mögül hangoztatott kifogásokkal támadják majd a változtatást és próbálnak a kormányzatra is nyomást gyakorolni. Ez érthető, hiszen hatalmas profittól esnek el. A privatizációt követő tíz évben huszonnégymilliárdos volt a kiadók nyeresége, ebből tizennégy és fél milliárdot vettek ki osztalékként. Éppen ezért perelték is az államot, ám csupán egyetlen bírónál nyertek, az összes többi pert elvesztették. A balliberális média természetesen csak a kivételről számolt be. Minden eszközzel azt az érzetet akarták kelteni, hogy az állami fejlesztésű ­kiadványok rosszabb minőségűek, mint a magáncégeké. Akár más tankönyvekből is kifotóztak részeket, és azt mondták, az államiból van. Ezzel szemben valójában a legkorszerűbb kötetekről van szó, amelyeken nem csupán szerkesztő szakemberek dolgoztak, hanem a végleges engedélyezés előtt gyakorló tanárok és diákok is kipróbálták őket, a tapasztalatok és visszajelzések pedig beépültek a végleges verzióba. Korábban nem a színvonal, hanem a profit volt az elsődleges szempont, a magáncégek agresszív marketingtechnikákkal próbálták a legkevesebb költség mellett a lehető legnagyobb nyereséget elérni. A marketing fontosabb volt a minőségnél. Jól érzékelteti ezt, hogy a legtöbb profitot termelő vállalkozás csupán a tankönyvek hat százalékát állította elő.

– Szülők nevében is indítottak akciót a magántankönyvek érdekében. Szintén a minő- ség az érvük.

– A hazai vesztes perek után nyilván új eszközhöz nyúltak, most éppen jó szándékú embereket használnak ki ezek a kiadók. Csakhogy a tapasztalatok szerint a tanárok is elégedettek az ingyenes, interaktív online tartalommal is kiegészített kiadványokkal, vagyis ez az akció sem lesz sikeres. De nemcsak az állami tankönyvekkel kapcsolatban jellemző a fake news, a diplomások számáról is elképesztő tévedések jelentek meg nemrég a sajtóban. Pedig harminc százalékkal nőtt a pedagógusi pályát választók aránya, egyharmadával több a végzett gépészmérnök, továbbá másfélszer több az energetikai mérnök, ahogy villamosmérnökből és programtervező informatikusból is több van. Hiába próbálja mindezt eltagadni a kormányellenes sajtó az ellenkezőjét állítva.

– Mi az Emmi álláspontja a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának minapi döntéséről? A testület lényegében elmarasztalta a tankönyvpiac 2010 utáni átalakítását.

– Az eljárás eredményétől függetlenül a kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, hiszen ezáltal a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett.

– Ugyancsak szokás a nyugati országok oktatásával példálózni. Hogyan hat erre a területre a bevándorlás okozta kihívások kezelésének kényszere?

– A migrációval leginkább érintett országokban nehezen tudják kezelni ezt a kérdést, az iskolai programok jó része már nem is a tanításról, hanem az integráció általában kudarcos kísérleteiről szól. Furcsa, hogy Németországban mintha le is mondtak volna a siker lehetőségéről: 2030-ra muszlim kancellárt várnak. Az európai ipar hajtóerejét jelentő állam bő tizenöt év alatt a PIRLS felmérése szerint az ötödikről a tizennegyedik helyre esett vissza. És ez nem amiatt van, mert a német tanárok vagy diákok kevésbé lennének jók, vagy mert a német költségvetésből kevesebb jutna oktatásra, hanem mert a bevándorlás rontja az oktatás versenyképességét azzal, hogy az integrációra fordították az erőforrásokat. Nem mérnököt képez az ottani tanár, hanem az egymással nehezen kommunikáló kulturális közösségek között próbál lavírozni. A bevándorlóországokból sorra érkeznek a hírek, hogy egyre nagyobb a feszültség a bevándorló diákok miatt, gyakori az iskolai erőszak, a pedagógusok elleni támadás, a keresztény és a zsidó gyermekek zaklatása. Ugyanilyen okokból más országokban is leromlott a természettudományos képzés, ráadásul a bevándorlók körében elképesztően magas, húsz és hetven százalék közötti az analfabéták aránya. A helyzet csak rosszabb lesz, például Ausztriában 2040-re már minden második tanuló migránshátterű lesz egy kimutatás szerint. Vagyis ez a probléma előbb-utóbb az európai technológiai képzettségnek, illetve az innovációnak és az iparnak is a kárára válik.

– Ez alighanem újabb érv amellett, hogy helyben kell segíteni, nem a problémát idehozni. Ahogyan hazánk teszi.

– Valóban. Büszkék lehetünk rá, hogy Szíriában és Irakban is épített iskolákat a magyar kormány. Több száz diák oktatását tudjuk biztosítani a Hungary Helps program keretében, akik így remélhetőleg a szülőföldjükön tudnak boldogulni.