Belföld

„Identitást hordoz az alaptörvény”

A bizalom a jogrend iránt akkor nő, ha az nemcsak a jogszerűséget, de az igazságosságot is biztosítja – mondta trócsányi lászló

A bizalom a jogrend iránt akkor nő, ha az nem csak a jogszerűséget, hanem az igazságosságot is biztosítja – jelentette ki Trócsányi László a XII. Jogászgyűlésen, amelyen felszólalt Pintér Sándor belügyminiszter és Polt Péter legfőbb ügyész is.

Trócsányi
Sárközy Tamás, a Magyar Jogász Egylet elnöke, Trócsányi László és Paczolay Péter a tanácskozáson (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Háromnapos jogászgyűlés kezdődött tegnap Balatonalmádiban, a legfőbb jogászi területeket elemző előadásokkal. Bevezető felszólalásában Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke azt emelte ki, hogy a 2008-as világválság óta a jogállammal kapcsolatos kételyek térhódítása figyelhető meg. Több kihívással kell megküzdeni, így azzal, hogy az alkotmánybíróságokat az állam hatékonyabb működését gátló tényezőnek tekintik. Ennek kapcsán kitért a jogalkotás felgyorsítására, amely szerinte öncélúvá válhat, és nem hozhat időtálló megoldást. A magyar alaptörvényről szólva aggasztónak nevezte, hogy a jogalkotó az annak értelmezéséhez való jogot az elmúlt időszakban többször elvitatta az Alkotmánybíróságtól.

Trócsányi László igazságügyi miniszter az alkotmányos identitás védelméről tartott előadásában felidézte egy 2007-es alkotmánybírósági határozathoz fűzött párhuzamos indoklását, amelyben kifejtette: „Amikor a tagállamok szuverenitásukból fakadó hatáskörök egy részét vagy annak gyakorlását átruházták a közösségi (uniós) szervekre, nem mondtak le államiságuk, szuverenitásuk és függetlenségük lényegéről, államrendjük alapjainak szabad meghatározásáról.” Úgy véli, az 1949-es alkotmány meg akarta tagadni alkotmányos múltunkat, de az 1989-es változat sem adott választ arra, hogy kik voltunk. Az új alaptörvény azonban üzeneteket kívánt megfogalmazni, utal a múltra, a jelenre és a jövőre is. Ezzel az új alaptörvény nemzeti identitásunkat és bizonyos markáns értékválasztásokat kívánt kodifikálni – hangsúlyozta Trócsányi László.
Szerinte az európai integrációban, a nemzetközi együttműködés különböző formáiban való részvétel óhatatlanul uniformizálás felé vezet.

A nemzetközi szervezetek és európai intézmények időről időre fellépnek az igénnyel, hogy megfogalmazzanak bizonyos sztenderdeket. Ez a szakpolitikák szintjén rendben van, ám egyesek az alkotmányokra is kiterjesztenék. „Az alkotmányos identitás gátján a harmonizáció hullámainak meg kell törniük” – szögezte le a miniszter.

Az igazságszolgáltatásról szólva elmondta: a bizalom a jogrend iránt akkor nő, ha az nem csak a jogszerűséget, hanem az igazságosságot is biztosítja. Ha tényleg igazság- és nem csak jogszolgáltatásként tekint rá a köz.

Polt Péter legfőbb ügyész is kitért az alkotmányra, hangsúlyozva, az alaptörvényben nevesítik az ügyészséget, sőt világos és egyértelmű szerepet rónak rá. A független ügyészséget nem utasíthatja kívülről senki, sem a végrehajtó hatalom, sem a törvényhozás. A függetlenség ugyanakkor nem lehet öncélú, és a magyar jogi szabályozás megfelelő garanciákat nyújt arra, hogy az ügyészségi döntések ne vezessenek egy „állam az államban” típusú berendezkedéshez. Hangsúlyozta az ügyészség 96 százalékos váderedményességét, amit a pótmagánvádak eredménytelensége is alátámaszt.

A legfőbb ügyész nagyon fontosnak nevezte azt a lehetőséget, hogy a szervezet részt vehet a kodifikációban és azt, hogy a bíróságokkal azonos szintre került. Kiemelt prioritásnak nevezte az eljárások gyorsítását, külön kitérve a bíróság elé állítás lehetőségére, illetve a jogintézmény alkalmazásának növelésére. Elmondta, 2013-ban az összes vádemelés több mint huszonegy százaléka bíróság elé állítással történt meg. Erre az adatra pedig büszkék lehetünk.


Elégedettek a rendőri munkával
A közbiztonság javítása érdekében megtett lépésekről tartott előadást a XII. Jogászgyűlésen Pintér Sándor belügyminiszter, aki elmondta, objektív és szubjektív kritériumoknak akartak megfelelni. Így annak, hogy az ország minden pontján legyen jobb és azonos színvonalú közbiztonság, másrészt hogy az állampolgárok érzékeljék és el is fogadják a rendőri jelenlétet.

A tárcavezető végigvette a jogszabályi változásokat, kiemelve egyebek mellett a három csapás rendelkezést, a jogos védelem lehetőségének kiterjesztését, valamint az új szabálysértési törvényt. Pintér elmondta, a rendőrség átszervezése során 3500 plusz főt vettek fel az állományba, növelték a közterületi jelenlétet, és a készenléti rendőrség is megjelent a településeken. Szerinte eredményeiket mutatja, hogy az önkormányzatok 81 százaléka elégedett a rendőrség munkájával, de hason­lóan pozitívan vélekednek munkájukról az iskolák is. Pintér sikertörténetnek nevezte a közfoglalkoztatási rendszert, amely egyébként szintén a közbiztonság javulását szolgálja.


Nem lesz elnöki berendezkedés
Az államberendezkedés mélyreható átalakítása nincsen napirenden, az alaptörvénnyel kialakított közjogi berendezkedés stabilizációja folyik – válaszolta Trócsányi László a HVG-ben csütörtökön megjelent interjúban arra a kérdésre: kapott-e olyan „megrendelést”, amely a jelenlegi parlamentáris rendszert az elnöki berendezkedés irányába tolná el. „A kormányforma megváltoztatásával kapcsolatos híreknek semmi alapját nem látom” – jegyezte meg a tárcavezető. A tényleges életfogytiglani büntetéssel, illetve Strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság erre vonatkozó ítéletével kapcsolatban elmondta, voltaképpen a reményhez való jogról folyik a vita.

A magyar társadalom többsége egyetért abban, hogy a legbrutálisabb bűntettek elkövetői életük végéig börtönben maradjanak, a jogintézmény nemzetközi szinten is elfogadható kialakítása érdekében azonban egy speciális fórumot hoznának létre, amely az elítéltek kérelmeit vizsgálja, és előterjesztést tesz az államfőnek – mondta az igazságügyi miniszter.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom