Belföld

Hűtlen kezelés gyanúja az Ökotársnál

Ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el augusztus 14-én a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az Ökotárs Alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap gyakorlatával kapcsolatban, hűtlen kezelés gyanúja miatt – tudta meg lapunk az ORFK-tól.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, egy feljelentés alapján először az ügyészség kezdett vizsgálódni az Ökotársnál, de július közepén még feljelentés-kiegészítést rendeltek el.

Lázár János áprilisban, még a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként levélben fordult a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, mert a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásait egy magyar párthoz, az LMP-hez szorosan kötődő szervezet, az Ökotárs Alapítvány vezetésével osztják szét Magyarországon. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal májusban indított eljárást a norvég alap felhasználásának teljes körű vizsgálatára a kormány gyanúja alapján, amely szerint az alap hazai felhasználásakor áttételesen politikai szervezeteket vagy hozzájuk szorosan kötődő civilszervezeteket támogattak. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára lapunknak korábban azt mondta, nem a kormány tett feljelentést az ügyben.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom