Belföld
Huszonöt éves a Katolikus Karitász
Széles körű társadalmi felelősségvállalás a Szeged-Csanádi Egyházmegyében
A múlt évet értékelő szegedi sajtótájékoztatón a távirati iroda beszámolója szerint felidézte, öt éve annak, hogy az egyházmegye – Kiss-Rigó László püspök döntése alapján – szélesebb körű társadalmi feladatot vállal a szociális és gyermekvédelmi területen. Az intézményeknél minőségbiztosítási rendszert vezettek be, és folyamatosan fejlesztik az ellátás színvonalát.
Kothencz János példaként említette, hogy sikerült a fenntartásukban működő lakásotthonok kilencven százalékát felújítani. További előrelépés, hogy az utóbbi időszakban megnégyszereződött a nevelőszülői hivatást választók száma, így ezer gyermek kerülhetett családba.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye Roma Szakkollégiumot működtet, részt vesz a szenvedélybetegségben élők pszichoszociális segítségadásában, és tanodaprogramokat is támogat. A karitászszervezet Csongrádban és Békésben, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye egy részén működő csoportjain keresztül támogatást nyújtott az iskolakezdéshez is. Az egyházmegye a menekültkrízis kezeléséből is kivette részét: a szegedi befogadóállomásra rendszeresen juttatott ágyakat, matracokat, ruházatot, Röszkére négy sátorral települt ki, és egészségügyi segítséget, élelmiszert, ruhát adott a migránsoknak, s támogatta a határrendészeti feladatot végzőket is.