Belföld

Huszonhárom százalékkal nőtt a nyugdíj 2010 óta

A nyugdíjasokat segítő kormányzati intézkedésekkel, például a rezsicsökkentéssel évente százezer forint takarítható meg – mondta Nyitrai Zsolt az idősek világnapján

Nem hagyja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon és erkölcsi, anyagi megbecsülésben részesíti az időseket, miközben az ellenzék tiszteletlenül, becsmérlően beszél róluk – mondta Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott az idősek világnapján.

Nyitrai Zsolt 20171002
Az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése nagy segítség – emelte ki Nyitrai (Forrás: Fidesz.hu)

Gondoskodik a kormány az idősekről, többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, valamint a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségével – mondta hétvégén Novák Katalin. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint az Orbán-kormány azt ígérte, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ám még ezt is túlteljesítette, hiszen az tíz százalékkal emelkedett az elmúlt években, 2010 óta pedig huszonhárom százalékkal.

Ha az infláció meghaladja a tervezett mértéket – folytatta –, akkor ki kell egészíteni a nyugdíjakat, ezt törvény garantálja. Novák Katalin emlékeztetett, emellett volt egy olyan vállalás is, hogy, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor nyugdíjprémiumot kaphatnak az arra jogosultak. Idén várhatóan mindkettőre sor kerül – fűzte hozzá. A nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségével kapcsolatban az államtitkár azt emelte ki, ez családpolitikai intézkedés, melynek célja, hogy a nagymamák unokáik mellett lehessenek.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt, a kormány 2010 óta több olyan intézkedést hozott, amely jobbá teszi az idősek mindennapjait, ilyen például a rezsicsökkentés, amellyel évente átlagosan százezer forintot takaríthattak meg a nyugdíjasok, továbbá az alapvető élelmiszerek – sertés, baromfi, tojás, tej – áfájának csökkentése, aminek köszönhe­tően ugyanabból a pénzből többet vásárolhatnak az idősek.

Rámutatott, a kormány nem hagyja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon, és erkölcsi, anyagi megbecsülésben részesíti az időseket, miközben az ellenzék tiszteletlenül, becsmérlően beszél róluk. Szintén tegnap a Fidesz reagált Korózs Lajos MSZP-s politikus nyilatkozatára is.

A nagyobbik kormánypárt szerint a szocialisták megalázták a nyugdíjasokat, az utolsó MSZP-kormány egyhavi nyugdíjat vett el a idősektől, drasztikusan megemelte a rezsiköltségeket, és ez súlyosan érintette a nyugdíjas háztartásokat – írták.

Korózs Lajos az idősek világnapja alkalmából tartott budapesti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy javasolják az egységesen százhúszezer forintos 13. havi nyugdíj bevezetését. 

A Fidesz közleményében kiemelte, az a Botka László ígér 13. havi nyugdíjat, aki a parlamentben 2009-ben maga is megszavazta az egyhavi nyugdíj elvételét az idős emberektől.