Belföld
Húszéves a Fény utcai piac
A piacozás egyre népszerűbb a fiatalabbak körében is

A reneszánszát élő intézményben a hűséges vásárlók mellett egyre nagyobb számban tűnnek fel fiatal családosok, és akár huszonéves fiatalok is. A Piac egy tavalyi kutatása szerint a „piacozás” egyre népszerűbb a fiatalabb korosztályban is – mondta Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere.
A piac a mai formáját egy 1998-as, átfogó rekonstrukciónak köszönheti – Cságoly Ferenc Ybl díjas építész tervei alapján a garázzsal együtt ötszintes épületet alakítottak ki a már jól ismert üzletekkel, piaci standokkal és mozgólépcsőkkel.
- A Fény Utcai Piac az egyik legforgalmasabb, legnyüzsgőbb pontja a II. kerületnek, ahol minden korosztály talál valamit a maga számára, és amely kicsit összehozza az embereket, akiknek egyre kevesebb a spontán találkozási lehetősége. Büszkék vagyunk rá, hogy ez a kedvelt bevásárlóközpont, piac és gasztronómiai egység a mi kerületünkben van - mondja Láng Zsolt.
Jelenleg a csaknem 20 000 négyzetméteren található 150 üzletnek az önkormányzattal együtt több, mint 60 tulajdonosa van.