Belföld

Hollik István: Gyurcsány tisztázza magát a Czeglédy-kölcsön ügyében

„Dokumentumok bizonyítják, hogy a DK elnöke pénzelte Czeglédy Csabát”

A kormánypártok elvárják, hogy Gyurcsány Ferenc tisztázza magát a Czeglédy Csabának nyújtott 80 millió forintos kölcsön ügyében. 

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: dokumentumok bizonyítják, hogy Gyurcsány Ferenc pénzelte Czeglédy Csabát, akinek tavaly februárban 80 millió forintos kölcsönt adott. 

Hollik választ vár arra, hogy Gyurcsány Ferenc miért adott pénzt Czeglédy Csabának, pontosan milyen pénzügyi kapcsolat áll fent közte és Czeglédy Csaba, illetve az Altus és a politikus cége között. Tudott arról Gyurcsány Ferenc, hogy az az összeg amit kölcsönad egy bűnszervezethez folyik? - kérdezte. Azt is firtatta, hogy miért állt érdekében pénzelni egy bűnözőtt. 
Szóvá tette azt is, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP kezdettől fogva védi Czeglédy Csabát és falaz neki. 

Hollik István a Jobbik ellen elrendelt ügyészségi nyomozásról azt mondta: a törvényeket mindenkinek be kell tartania, s a pártok gazdálkodására egyértelmű szabályok vonatkoznak. Hozzátette: a pártok dolga, hogy együttműködjenek a hatóságokkal, ha ezt a Jobbik nem teszi, annak nyilvánvalóan oka van. 

Arról, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos nyilatkozata szerint az Európai Bizottság nem foglalkozik a Soros-tervvel, azt mondta: Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, s másik három biztos is zárt ajtók mögött fogadta Soros Györgyöt. Ha pedig Navracsics Tibor nem ismeri a tervet, szívesen átküldik neki - mondta.