Belföld
Hitközség is tiltakozik Faymann miatt
Ismert, az újság hét végi számában interjút közölt Werner Faymann osztrák kancellárral, aki hazánkkal kapcsolatosan azt mondta: kontinensünk legsötétebb korszakát idézi, amikor menekülteket vonatra helyeznek abban a hitben, hogy teljesen máshova fognak majd utazni.
Az EMIH – az MTI által ismertetett levele – szerint „gyáva és szándékos károkozó az, aki az ipari méretű tömeggyilkosságot ugyanabban a mondatban képes említeni korunk menekültkrízisének akár egyetlen epizódjával is”. A tervezett kvótarendszer megítélése nem tartozik a zsidó közösségek vezetőinek kompetenciakörébe, de – mint írták – ennek a folyamatnak, valamint a hetven évvel ezelőtt megtörtént, az európai zsidóság kiirtására tett sajnálatosan sikeres kísérlet párhuzamba állításának kérdése igen. Az EMIH részéről „veszélyes játéknak” tartják a helyzet súlyossága kapcsán a holokausztot felemlegetni. „Amíg Európa nem érti meg, hogy a címkékkel való felelőtlen játszma emberéletek ezreibe kerül és került, nincs remény egy élhető Európa megteremtésére sem bevándorlók, sem őshonosak, sem pedig a zsidó közösség számára” – írták.