Belföld

„Hiteltelen Vonáék irányvonala”

A Jobbik választási győzelmén dolgozik a Simicska-birodalom, állítja az elemző

A Jobbik az elmúlt időszak legnagyobb vesztesének számít, rövid idő alatt félmillió szimpatizánst vesztett, és láthatóan nem tud mit kezdeni a „néppártosodási stratégia” kudarcával sem – mondta lapunknak Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője.

A Simicska Lajos tulajdonában lévő Magyar Nemzetben közölt terjedelmes írást – Néplélek és nemzettudat címmel – Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Ebben egyebek mellett arról értekezik, hogy a nemzettudat arisztokratikus, nemesi származék, míg a néplélek normatív jellegű és örökölt, és sem Horthynak, sem Kádárnak nem sikerült létrehozni fúziót a kettő között. Míg a világháború előtt a nemzet úri ügy volt, amiből a nép kirekesztve érezte magát, a szocializmus éveiben a népi identitás dominált. „Hidakra van szükség egymás felé, mert a jelen és a jövő kihívásait csak együtt tudjuk legyőzni. Közösen kell ezt a hazát építenünk” – fejtegette. A tartalomnál nyilvánvalóan üzenetértékűbb az írásnak helyet adó orgánum, különösen annak tükrében, hogy Orbán Viktor kormányfő a minap a parlamentben azt mondta Vonának: „Mindannyian tudjuk, hogy önök nem a saját álláspontjukat képviselik, önök benne ülnek egy nagyvállalkozó zsebében. Önök a Jobbikból, egy nemzeti radikális pártból egy csicskapártot csináltak.”

Lapunk megkeresésére Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője azt mondta, a Jobbik az elmúlt időszak legnagyobb vesztesének számít, rövid idő alatt félmillió szimpatizánst vesztett, és láthatóan nem tud mit kezdeni a „néppártosodási stratégia” kudarcával sem. Ezt a számukra elkeserítő trendet igyekszik megtörni a Simicskához köthető médiabirodalom, amely jól láthatóan a Jobbik 2018-as választási győzelmére tette fel minden meglévő erőforrását – jegyezte meg. Hozzátéve, ennek legeklatánsabb bizonyítéka Simicska Ádám Magyar Nemzet-ügyvezető komédiába illő, a Jobbik kétharmadát vizionáló nyilatkozata.

„A 2014-es adatok szerint huszonötezer hektár földbirtokkal rendelkező oligarcha klán ugyanakkor elfelejti, hogy a pénz nem minden, sőt épp az ő látványos támogatásuk hitelteleníti a Jobbik új, „földesurakat” elutasító irányvonalát. Ráadásul a megnövekedett médiafelület sem segít Vona Gáboron, aki folyamatos ellentmondásba keveredik önmagával és saját pártjával. Most éppen úgy beszél hidak építéséről és arról, hogy nem szabad senkit sem kizárni a nemzetből, hogy közben pártja még pár hónapja is – műveltségi cenzus bevezetésének követelésével – több százezer ember választójogának elvételét és így a politikai nemzetből történő kizárását javasolta” – hangsúlyozta az elemző.