Belföld
Hidvéghi Balázs: Soros emberei káoszt akarnak
Százezrekkel többen szavaztak ránk, mint korábban, ami a sikeres politikánknak köszönhető

Sok fővárosi választó bizalmát vissza vagy el lehet nyerni, ami azonban munkát igényel – mondta lapunknak Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. A politikus értékelte a kampányidőszakot és a választáson született eredményeket, továbbá beszélt a soron következő választásokon várható kampányokról is.
– Hogyan értékeli a mögöttünk hagyott választási kampányt?
– Az elmúlt időszak legnagyobb tanulsága az, hogy az igazságról határozottan és egyszerűen kell beszélni, úgy, hogy az eljusson minden magyar emberhez. A politikai kommunikációnak elengedhetetlen része, hogy el tudjuk mondani, milyen kihívások előtt áll az ország. A vasárnap megszületett eredmény visszaigazolta, hogy a miniszterelnök és a Fidesz helyesen mérte fel, melyek az igazán fontos ügyek Magyarország számára. Ez a választás túlmutatott egy szokásos választáson, mert az ország sorsát hosszú időre eldöntötte. Az utóbbi három évben hazánknak egy rendkívüli kihívással, a tömeges bevándorlás problémájával kellett szembenéznie. Mi a gyakorlatban is megtapasztaltuk azt, mit jelent, amikor százezrek gyalogolnak át az ország területén. Ugyanakkor világossá vált az is, hogy a folyamat megállítható, és a magyar helyzetkezelés mostanra már példaként szolgál Európa számára. A 2015-ben tapasztalthoz képest radikálisan megváltozott a közvélekedés és a politikai cselekvés is ebben a kérdésben. A bevándorláspárti erők, a Soros-hálózat, a brüsszeli bürokraták azonban nem adják fel a céljukat, tovább erőltetik a kvótát, amely alapján Magyarországnak első körben tízezer migránst kellene befogadni. A választás tétje tehát az lett, hogy meg tudjuk-e védeni az országunkat és azzal együtt a közösen elért eredményeinket is.
– A mozgósításnak mekkora volt a szerepe a választás ilyen nagy arányú megnyerésében?
– A mozgósítás mindig nagyon fontos egy kampányidőszakban, ugyanakkor egy választás nem csak ezen múlik. Egy ilyen hatalmas eredmény megszületéséhez kellett az elmúlt nyolc év munkája is. Magyarország egy felfelé ívelő pályára állt, amit a magyarokkal közösen értünk el, hiszen a kormány hiába hozza meg a döntéseit, az emberek munkája és áldozathozatala nélkül mindez kevés lenne. Nyilván messze vagyunk még a tökéletestől, de nagyon fontos lépéseket tettünk előre az elmúlt két ciklusban.
– A választóknak az lehetett a benyomása, hogy a kormánypártok kizárólag a bevándorlásról beszélnek. Nem érzi úgy, hogy az eredmények bemutatásának rovására ment az, hogy ilyen mértékben a migrációra fűzték fel a kampányt?
– Nem ment a rovására, hiszen részletesen bemutattuk az elért eredményeket is. Voltak ezeket bemutató kampánykiadványaink, és képviselőink sokat beszéltek a választókkal helyben is arról, hogy milyen eredményeket sikerült elérni országos és helyi szinten.
– Megtörtént már a kampány kiértékelése? Beszéltek arról, hogy mit kellett volna másképpen csinálni?
– Ez a folyamat még zajlik, most értékeljük a különböző területeket, többek között a kommunikációt, a mozgósítást, így azt is, hogy min lehetne még javítani.
– A mostani kampányt sokan az eddig legszínvonaltalanabbnak nevezték. Egyet tud ezzel érteni?
– A kampányban folytatott viták valóban kiélezettek voltak, hangnemük sokszor durva volt. Ez részben abból következett, hogy a tét az átlagosnál nagyobb volt, az ellenzék pedig beleragadt egy folyamatos valóságtagadásba, és egyre dühödtebben támadta a kormányt. Szintén új jelenség, hogy a balliberális ellenzék szerepét nagy részben átvette a sajtó, elsősorban az online portálok. Az internetnek köszönhetően radikálisan kiszélesedett a nyilvánosság. Ezért ma már a durva megnyilvánulások is a közbeszéd részévé válnak. Gyakorlatilag mostanra „mindenki újságíró lett”, mindenki hozzá tud szólni a nyilvános vitákhoz, nagyon sokféle vélemény és stílus keveredik. Ez magyarázza az álhírek magas arányát is, és mindez hozzájárul a színvonaleséshez.
– Sokak szerint lényegében annak köszönhető a kormánypártok győzelme, hogy sikerült félelmet kelteni a vidéken élő emberekben a bevándorlókkal kapcsolatban. Erről mit gondol?
– Téved, aki ilyen leegyszerűsítve látja a folyamatokat. Amikor kampányoltunk és mozgósítottunk, azt tapasztaltuk, hogy a városokban, a falvakban és a fővárosban egyaránt tömegesen támogattak minket olyan választópolgárok, akik korábban nem voltak Fidesz-szavazók. Százezrekkel többen szavaztak ránk, mint korábban, ami a sikeres politikának és helyzetfelismerésnek köszönhető. Több száz fórumot tartottunk, emberek tízezreivel találkoztunk, akik beszélni akartak azokról a kérdésekről, amelyeket a Fidesz a kampányban hangsúlyosan kezelt.
– A fővárosban viszont nem szerepeltek olyan jól, mint vidéken. Mi lehetett ennek az oka?
– Budapesten valamivel gyengébb eredményt értünk el, bár ez sem számít rossznak. Sok választókörzetben mi nyertünk, és azokban, ahol ellenzéki győzelem született, csak kis különbséggel veszítettünk. Azt gondolom, hogy sok fővárosi választó bizalmát vissza vagy el lehet nyerni, ami azonban munkát igényel. Több terepmunkára van szükség, még több személyes találkozót kell szerveznünk a választópolgárokkal azért, hogy elmondjuk, mit miért teszünk. Én ebben látom a siker kulcsát.
– Az EBESZ kifogásokat fogalmazott meg a választással kapcsolatban, a szervezet szerint a versengés feltételei nem voltak egyenlők. Mi a véleménye erről?
– Az EBESZ egy politikai állásfoglalást fogalmazott meg, amit nem tudunk elfogadni. Minden feltétel egyenlő módon volt biztosítva a szereplők számára, ugyanúgy négy év állt rendelkezésre a Fidesz–KDNP- nek, mint az összes többi politikai pártnak arra, hogy elmondja az országról és a világról szóló véleményét, és megpróbálja meggyőzni a választókat. Érthető az ellenzék csalódottsága, hiszen az emberek elsöprő többségben a Fidesz–KDNP-t támogatták. Bizonyára rossz lehet zsinórban harmadszorra ennyire veszíteni. Ugyanakkor a baloldalon most már végre önvizsgálatra lenne szükség, és be kellene látniuk, hogy nem értik a magyar embereket, nem értik Magyarországot. Amíg nem jönnek ki ebből az önsorsrontó gondolkodásból és működésből, nem fogják tudni visszaszerezni szavazóikat, sőt egyre kevesebben adnak majd bizalmat nekik.
– Szombatra tüntetés szerveződik a választás eredménye miatt. Mit üzen a tüntetőknek?
– Mivel az ellenzéki pártok látványos kudarcot vallottak, Soros emberei most zavargásokkal, tüntetésekkel, utcai erőszakkal akarnak káoszt előidézni. Nem tartom túlzásnak azokat a véleményeket, hogy a Soros-hálózat valójában az ellenzék lecserélésére készül, és a hétvégi tüntetés szervezése is ebbe a folyamatba illeszkedik. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az ország józan többségét nem sikerül provokálniuk, az emberek által megerősített kormány pedig stabilan áll a helyén. Bárki bármilyen demonstráción részt vehet, és elmondhatja a véleményét, ám mindenkit arra kérünk, hogy mindezt békés keretek között tegye meg.
– Az ellenzék viszont választási csalást sejt a háttérben.
– Az ellenzék, miután teljesen egyértelműen elveszítette a választást, most szánalmas módon csalást kiabál, ami szintén azt bizonyítja, hogy vezetői teljesen alkalmatlanok a politikai szerepvállalásra. A Nemzeti Választási Irodához semmilyen formális megkeresés nem érkezett, ha pedig bármilyen kisebb rendellenesség történt valahol, azt be kell jelenteni, ki kell vizsgálni. Az viszont fel sem merülhet, hogy bármilyen apróbb hiba az eredményt befolyásolhatta. A kettős mérce tipikus esete, hogy bár napközben az ellenzéki politikusok még demokráciáról beszéltek a magas részvétel miatt, mihelyst kiderült, hogy nyert a Fidesz–KDNP, már diktatúrát kiáltottak. Az pedig szintén felháborító, hogy több ellenzéki vezető sorra adogatja vissza a mandátumát, holott a választóktól már bizalmat kapott. Ez azt bizonyítja, hogy még a saját szavazóikat is lenézik.
– Mikor kezdik a felkészülést a következő két választásra? Milyen kampány várható?
– A jövő májusban esedékes európai parlamenti választás esetében intenzív kampányra számítok, annál is inkább, mert a Brüsszellel folytatott vitáink nem érnek véget a mostani választással. Egészen 2019-ig bizonyosan napirenden vannak a kvóták és a bevándorlással kapcsolatos kérdések, így más uniós országokban is a bevándorlás lesz a központi téma. Az önkormányzati választás esetében a korábbiakhoz hasonlóan most is a helyi kérdésekre és eredményekre koncentráló kampányra készülünk.