Belföld
Híd az orvosok és betegeik között
Kevés páciens van tisztában a jogaival, ezen is javítanának civil szervezetek
Új program indult az egészségtudatosságért (képünk illusztráció) (Fotó: Varga Imre)
A jobb együttműködés érdekében hidat építeni a betegek és orvosok között, ezt is célként fogalmazta meg a Betegszervezetek Akadémiája, röviden Beta, amelyet az idén indított útnak az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete. Az egyesület megalakulása óta törekszik a betegszervezetekkel való kapcsolat erősítésére, a kezdeményezésben tudományos partnere a Semmelweis Tudományegyetem, míg szakmai támogatói a Nemzeti Betegfórum, a Betegszervezetek Magyarországi Szövetsége és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
A napokban tartott nyitókonferencián elhangzott, szeptemberben oktatóprogramot indítanak, amely 2017 májusáig tart majd, s ahol egyebek mellett a Beta célkitűzéseinek mikéntjéről esik majd szó. Ennek háttere az az online felmérés, amelyet a Nemzeti Betegfórum százhat betegszervezet bevonásával készített a legégetőbb problémák feltárásáért. A szervezeti gondokon túl kiderült, hogy a jogsegély jellegű tanácsadás sokaknak jelent gondot, a valós betegjogok ismerete ugyanis „nem széles körű a betegszervezetek körében”, így ezek támogatása létfontosságú lenne. További megállapítás, hogy az értékelés alapján a betegek legtöbbször nem találják meg a civil szervezeteket, így „életbe vágó a láthatóság kialakítása is, a megfelelő kommunikáció mellett”.
Pozsgay Csilla, az OGYÉI főigazgatója előadásában kitért arra is, hogy az intézet is egyre inkább nyitott a betegszervezetek felé, hiszen nélkülük például az egészségtudatos gondolkodás erősítése vagy a betegjogok jobb érvényesülése nehezebb lenne, ezen kívül a párbeszédre és az információcserére is nagyon jó terep a most létrejött Beta-program.