Belföld
Helytálltak a honvédeink
ősi pusztai taktikánk köszönt vissza honvédeink módszerében Litvániában

Harcban és védekezésben is helytálltunk (képünk illusztráció) (Fotó: Csudai Sándor)
Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár logisztikai főnöke az Iron Sword 2014 elnevezésű gyakorlatról elmondta, Hende Csaba honvédelmi miniszter minapi kijelentése valóban megállja a helyét, hiszen katonáink nagyon jól szerepeltek a megméretésen.
Az alezredes szavaiból kiderült, honfitársaink a támadásban, kutatásban és a védelemben is helytálltak, a lövés- és találati mutatójuk pedig messze kiemelkedett a sorból. „Módszerünk némileg tükrözte az ősi pusztai taktikánkat, értem ezalatt, hogy egy esetben kint felejtettünk egy üres harcjárművet az úton, majd a csalira rámozduló litván századot bekerítettük és felmorzsoltuk” – árult el egy kulisszatitkot Kovács Attila. Az angolok sem jártak jobban – ők még a szovjet mintára induló, vonalban felfejlődő rohamra készültek föl, ám mire észbe kaptak, már a hátukban voltak a honvédeink.
Az ezredes szerint sikereink egyik fő oka, hogy a hazai kiképzés önállóságot biztosít a szakasz- és rajparancsnokoknak a feladat végrehajtásában. „Mindez nagyjából annyit tesz, hogy megjelöljük a célt, majd rábízzuk az érintettekre, hogy azt az adott határidőig miként érik el” – mondta Kovács Attila. Az eljárásban teljesen szabad a rafináltság, s ez, mint a példa is bizonyítja, éles helyzetekben igen sokat nyom a latban. Mint múlt héten megírtuk, a honvédek december közepéig maradnak Litvániában. A további kiképzés során a helyi és amerikai katonákkal közösen kipróbálják a Carl Gustav páncéltörő rendszert, a helységharcot, valamint a Litvániában megszokott rendkívüli hidegben túlélési gyakorlatot tartanak. Ha minden a tervek szerint alakul, a „ráadás” december 13-án zárul, így honfitársaink a karácsonyt már szeretteikkel tölthetik.