Belföld

Helyreállítanák a végrehajtók iránti bizalmat

Támogatja a KDNP, hogy „tisztességes és emberséges végrehajtás jöhessen létre” – fogalmazott tegnap Szászfalvi László napirend előtti felszólalásában a parlamentben.

A KDNP-s politikus szerint az elmúlt évtizedekben rengeteg panasz volt a kérdéssel összefüggésben, s ezeket „egyedül az Orbán-kormány hallotta meg”. Ehhez kapcsolódva Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára közölte, a kormány célja, hogy helyreálljon a megingott közbizalom a végrehajtók iránt, s a benyújtott javaslat alapján az ehhez kapcsolódó közfeladatokat a végrehajtói kar látja el, de a közfeladatok ellátása közvetlen állami felügyelet alá kerül.

Szintén tegnap kormánypárti képviselők a második világháborúban elesett katonák özvegyeinek és árváinak szánt anyagi támogatásról szóló javaslatot nyújtottak be. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és frakciótársainak kezdeményezése szerint az Országgyűlésnek feladata, hogy a második világháborúban elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák özvegyeinek és árváinak tiszteletét és együttérzését fejezze ki.

Elfogadta a Ház tegnap azt a törvénymódosítást is, amelynek értelmében 2018. január 1-jétől a járásbíróságok a járások illetékességéhez igazodnak majd.