Belföld
Hazatért az egykori Szeviép-vezér
Újabb gyanúsítottjai lehetnek a Mini Hungary Park ügyében költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárásnak
Úgy tudjuk, vallomást tett az a műszaki ellenőr is, akivel szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. Információnkat a nyomozás felügyeletét ellátó Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője lapunk kérdésére sem erősítette meg.
Arról is értesültünk, hogy Szegeden ismét felbukkant Baranyi Sándor, az egyik csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezér, aki forrásaink szerint tartósan Németországban tartózkodott. A mórahalmi makettpark ügyéhez – amelyben félmilliárd forintot meghaladó költségvetési csalással gyanúsítanak három személyt – a Szeviép egyik leányvállalata, a MITT Befektetésszervezési Kft. úgy kapcsólódik, hogy az említett Baranyi Sándor résztulajdonában álló cég volt az európai uniós és magyar költségvetési forrásból megvalósuló projekt menedzsere.
A Mini Hungary Park ötletét még a Bajnai-kormány idején, 2009-ben fogadta el a Dél-alföldi Fejlesztési Ügynökség. Az akkori kiírás szerint nyolcvanöt százalékos támogatást kérhetett a pályázó, és Dlusztus Imrének, a Délmagyarország egykori főszerkesztőjének a cége a hatszázötvenmilliós projekthez ötszázötvenmilliós támogatást kapott. A vállalat felügyelőbizottságának tagja, Kőmíves Benedek, Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő bizalmi embere egyúttal a pályázatról döntő ügynökség vezető tisztségviselője volt. A feltáró vallomásokat tevő gyanúsítottak által elmondottak alapján a korrupciós ügyben újabb gyanúsítások várhatók.