Belföld

Hazánk szuverenitása elleni támadást leplezett Goodfriend

Rétvári Bence szerint az MSZP hiteltelen a gyermekszegénység ügyében

Az amerikai ügyvivő André Good-friend képmutató magatartása semmi más célt nem szolgált, mint hogy leplezze a Magyarország szuverenitásába történő beavatkozási kísérletet – jelentette ki a parlamentben Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, aki arra kérte az ellenzéki képviselőket, hogy Magyarország érde­keit képviseljék, és ne nagyhatalmakét vagy nagyvállalatokét.

Orbán Viktor 20141209
Orbán Viktor: Ha valakiről bebizonyosodik, hogy korrupciós bűncselekményben érintett, akkor nem leváltják, hanem Bezárják (Fotó: Csudai Sándor)

Az amerikai internetadó és a magyarországi szegénység is téma volt tegnap a parlamentben a napirend előtti felszólalások során. Rogán Antal annak kapcsán szólalt fel, hogy az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama a távközlési adó kiterjesztésén keresztül az internetadó bevezetésére tett javaslatot hazájában. A Fidesz frakcióvezetője feltette a kérdést, hogy a magyarországi demonstrációkban tevékenyen részt vevő André Goodfriend és az ellenzéki pártok képviselői vajon az amerikai elnök ellen is fognak-e tüntetni.

Rogán szerint ha ezt a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője nem teszi meg, akkor képmutató. Ez a magatartás pedig semmi más célt nem szolgált, mint hogy leplezze a Magyarország szuverenitásába történő beavatkozási kísérletet – szögezte le Rogán. Szerinte sajnos ennek a támadásnak más téren is tanúi lehettünk, hiszen az elmúlt hetekben kiderült, Goodfriendnek nem kell vádat megfogalmaznia, csak az ítéletet közölnie. Emlékeztetett, néhány évtizeddel ezelőtt egy másik nagyhatalom képviselői csinálták ugyanezt Magyarországon, akik szintén először az ítéletet írták meg, és csak utána ismertették a vádiratot.

A hazánk szuverenitása elleni támadásoknak és a képmutató magatartásnak mindenki fel kell, hogy ismerje a hátulütőit – mondta Rogán. Ezért arra kérte az ellenzéki képviselőket, legyenek egy erős Magyarország támogatói, hívei, és ne más nagyhatalmak érdekeit szolgálják. Akkor is álljanak ki Magyarország mellett, amikor nyilvánvaló, hogy hazánk szuverenitását nagyhatalmi érdekekből éri külső támadás. Reményét fejezte ki, hogy az ellenzékiek tanulnak az esetből, és észreveszik, hogy mindössze egy képmutató, álságos, kétarcú magatartásnak voltak a játékosai, s a magyar emberek, családok érdekei helyett egyszerűen nagyhatalmi érdekből szólaltak meg.

Önöket azért küldték ide, a parlamentbe, hogy a magyar emberek és családok érdekeit képviseljék, nem pedig azért, hogy más nagyhatalmakét vagy nagyvállalatokét – hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője.

Az MSZP-s Harangozó Tamás napirend előtt arról beszélt, hogy majd félmillió gyermek éhezik ma hazánkban, a népesség harmada szegénységben él, sőt még egymillió dolgozó ember is nyomorog. Közben a kormány újabb és újabb adókat vet ki, növeli az élelmiszerek árát, ragaszkodik Európa legmagasabb áfájához, az egykulcsos adóhoz, miközben folytatja a mutyit.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában feltette a kérdést, hogy mekkora a hitelessége az MSZP-nek, amikor 2010-ben a szocia­listák 29 milliárd forintot költöttek a gyermekek közétkeztetésére, míg a jelenlegi kormány a jövő évi költségvetésben 57 milliárdot különített el erre.

Amikor önöknek lehetőségük lett volna, nyolc éven keresztül elmulasztották, hogy növeljék ezt a tételt – hangsúlyozta Rétvári, aki szerint amíg az MSZP a segélyből élők táborát növelte, az Orbán-kormány a munkából élőkét növeli.


Röviden

- Az MSZP arra kéri a többi ellenzéki pártot, hogy teljes létszámban legyenek jelen jövő héten a parlamenti szavazásokon, így ugyanis egyetlen kormánypárti távolmaradása esetén megakadályozható a sarkalatos törvények megszavazása. Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes szerint megakadályozandó például a „trafikmutyi” folytatásáról szóló jogszabály elfogadása, de más salátatörvényekben vagy akár a honvédelmi törvény módosításában is vannak kétharmados passzusok.

- A jobbikos Novák Előd azonnali kérdésében kifejtette, benyújtotta Szijjártó Péter korábbi, még ellenzékiként tett javaslatát, ami a luxusmedencék adóztatására vonatkozik. Elmondta, Szijjártó medencéjének értéke két értékbecslő szerint is meghaladja a húszmillió forintot. Azt kérdezte, most is támogatja-e a különadót. Szijjártó hangsúlyozta, anyagi helyzetét törvényes források alakítják. Novák közlésével szemben nem módosította vagyonnyilatkozatát és nem látja, miért kellene szégyellnie azt, hogy szülei támogatják gyermekeiket, unokáikat.

- „Nem követhető az, hogy valaki kitűzi a zászlót és azt mondja, mindenki jöjjön utánam” – mondta tegnap az LMP-s Sallai R. Benedek a veszprémi időközi választás ellenzéki jelöltállítása kapcsán. Az LMP független jelöltet támogatna, de nem fogadja el Kész Zoltán jelölését, aki az MSZP, a DK, az Együtt és a PM indulója lesz. Schiffer Andrásék tovább egyeztetnek a nagyobb ellenzéki pártokkal a közös jelöltről.

- Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányhivatal szervezetén belüli szakigazgatási szervek belső integrációjára tett javaslatot. Ez érinti a megyei és járási szinten működő, önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szerveket, így a társadalombiztosítási igazgatási szerveket, gyámhivatalokat, munkaügyi központokat, földhivatalokat, környezetvédelmi felügyelőségeket. Megszűnik a szakigazgatási szervek önálló feladat- és hatáskörgyakorlása, valamint a jelenlegi szervezeti tagozódás. (PT)