Belföld
Hazai alternatíva a liberalizmusnak
Hiánypótló kezdeményezés a felsőoktatásban, megalakult a nemzetben gondolkodó, konzervatív hallgatókat összefogó szövetség

- Miért hozták létre a Konzervatív Hallgatók Szövetségét?
- Korunk liberalizmusának az ésszerűséget is megtagadó elemei fokozatosan kezdik átvenni a domináns szerepet a felsőoktatásban, elnyomva egyúttal az esetleges ellenvéleményeket. Így nekünk felelősségünk van, ösztönöznünk kell a konzervatív hallgatókat. Alapvetően megelőző jelleggel jött létre a szövetség, kiindulva a nyugati egyetemeken uralkodó véleménydiktatúra jelenségéből.
- Ott azért mi még nem tartunk.
- Valóban, ott még nem, ezért is kell megelőznünk, hogy nálunk is kvázi megkérdőjelezhetetlen dogmává alakuljon többek között a genderelmélet. Hátrányosabb ugyanis csak akkor elkezdeni szervezkedni, amikor úgymond már a nyugati szinten tart a felsőoktatás. Az már fél győzelem a liberalizmusnak, ha hiányzik a szervezett konzervatív hallgatói réteg.
- Alapvetően tehát a liberalizmus ellen jöttek létre?
- Nem valami ellen, hanem valamiért alakultunk meg. Valóban csupán ellenpólus lennénk, ha semmi másról nem szólna az egész, mint a liberalizmus puszta tagadásáról. Mi azonban a saját értékrendünk fennmaradásáért szerveződünk, s ennek része a nemzettudat és a keresztény társadalmi tanítások.
- A nyugati felsőoktatásra nemcsak a liberális dominancia a jellemző, hanem az is, hogy párbeszéd helyett egyre inkább az ideológiai bezárkózást választja.
- A társadalomtudományt egy ideo-lógia eszközévé alacsonyítják, a nyugati egyetemi közegben a véleményszabadság a klasszikus értelmében már nem is érvényesül. Esetenként szakmailag alkalmatlannak bélyegzik, de akár nyomatékosabban is ellehetetlenítik azokat, akik megkérdőjelezik korunk liberalizmusának téziseit. Mi következetesen a véleményszabadságot képviseljük, ezért is tartunk rendszeresen hallgatói fórumokat, ahol minden hallgató szabadon közölheti álláspontját. Társadalomtudományi közegben nem fogadhatunk el megkérdőjelezhetetlen dogmákat. Mellesleg a fő probléma nem csupán az, amit például a genderelmélet is állít, hanem az agresszív terjeszkedés, ahogyan felülről ráerőltetik a hallgatókra.
- Hogyan fogadták az egyetemeken a szervezet megalakulását? Hol vannak jelen?
- Nem csupán a legnevesebb budapesti egyetemeken, mint például az ELTE és a Pázmány, de egyre több vidéki helyszínen is alakulnak csoportjaink. Én eddig csak pozitív visszajelzésekkel találkoztam, hiszen érzékelik a véleményszabadság elvéhez való következetes tartozásunkat. Ám vannak, akiknek szemet szúr a nemzettudat és a keresztény erkölcsi normák tisztelete. Viszont azt vettem észre, hogy igazából rengeteg a konzervatív hallgató. Ők eddig nem merték elmondani a véleményüket, de mi bátorságot öntünk a szívükbe. Érezniük kell, hogy ott áll mögöttük egy szervezett közösség. Tudom, hogy sokan félnek a megbélyegzéstől, de talpra kell állni végre.
- Milyen rendezvényeket tartanak?
- Hangsúlyt fektetünk zártkörű és nyilvános rendezvényekre egyaránt. Előbbit a közösségünk kapcsolatainak erősítése érdekében, s ezek során programokat szervezünk a tagsági jogviszonnyal rendelkezőknek. A nyilvános rendezvények célja pedig a lehető legtöbb konzervatív hallgató aktiválása, hogy véleményüket végre ne rejtsék véka alá. Ezt többek között a már kétszer sikeresen megszervezett hallgatói fórum keretében ösztökéljük, ahol bármely perspektívával rendelkező hallgató ütköztetheti véleményét, így adva teret a hagyományos értékek közlésének. Emellett különböző jobboldali politikai gondolkodóknak és szereplőknek is lehetőséget nyújtunk, hogy egy-egy előadás keretében részt vegyenek a konzervatív értelmiségiek szellemi fejlesztésében. Nem utolsósorban megemlékezéseket is szervezünk, mint tettük azt tavaly ősszel az 1956-ban hősi halált szenvedő magyar hallgatókért. Végül, bár erre egyelőre nem volt szükség, demonstrációk keretében is készek vagyunk megjelenni.
- Hiánypótló kezdeményezésnek ígérkezik a Konzervatív Hallgatók Szövetsége, hiszen a Hallgatói Önkormányzaton kívül, amely hivatalos érdekérvényesítési szerv a hallgatók részére, jellemzően nincsenek olyan szervezetek, amelyek más európai országokban léteznek.
- Valóban, egy űrt szándékozunk kitölteni. Itt az idő, megelégeltük a liberálisok, a kultúrmarxisták és minden olyan korlátlan egyenlősdiben elvtársuk ténykedését a felsőoktatás világában, akik számára az egyértelmű ellenségkép összetevője többek között a keresztény vallás, a nemzet és a család. Új érdekérvényesítési szervezet vagyunk saját nemzetünk hagyományainak védelmében. Ebből következik, hogy közösségünk a jobboldali konszenzus mentén szerveződik: nincsen pártpolitika, hanem mindenki összpontosít az egyetemi szféra helyzetére, és egységesen áll ki a közös értékítélet szellemében. Itt az idő, hogy minden konzervatív hallgató kiálljon megkongatni a vészharangot.
Hazai alternatíva a liberalizmusnakHiánypótló kezdeményezés a felsőoktatásban, megalakult a nemzetben gondolkodó,...
Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. április 3.