Belföld

Havonta százezer forint lesz a gondozási díj

Novák Katalin: A juttatás emeléséről szóló dokumentumot egyik tiltakozó sem szavazta meg

Húsz ellenzéki képviselő, köztük Kunhalmi Ágnes viselte az őszi ülésszakon tiltakozásul az „otthon ápolás munka” feliratú pólót, ám a juttatás emeléséről szóló dokumentumot egyikük sem szavazta meg.

Novák Katalin 20181217
Csak cirkusz volt a korábbi ellenzéki protestálás az államtitkár szerint (Fotó: Hegedüs Róbert)

Novák Katalin családügyi államtitkár vasárnap bejelentette, hogy jövő év januárjától tizenöt, 2022-ig pedig négy lépcsőben összesen harminc százalékkal emelkedik meg Magyarországon az otthonápolási díj összege.

A jövő év elejétől egységes otthongondozási díjat vehetnek igénybe az önellátásra képtelen, gyermeküket ellátó szülők – jelentette be Novák Katalin szombaton. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár közölte, a gyermekek otthongondozási díja, azaz a gyod havi bruttó százezer forint lesz, és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. Az Országgyűlés arról is döntött – folytatta –, hogy a jövő év elejétől tizenöt százalékkal, 2022-ig pedig négy lépcsőben, összesen harminc százalékkal emelkedik a hozzátartozó otthon gondozása esetén folyósítható ápolási díj összege. Az államtitkár rámutatott, amennyiben több ápolásra szoruló gyermek él egy családban, a szülő az alapdíj másfélszeresét veheti igénybe. A gyod mellett lehetséges a testvér után járó egyéb családtámogatások folyósítása is.

Döntöttek arról is, hogy a jövőben folyamatosan emelkedik a gyod összege, és 2022-re el kell érnie az akkori minimálbér szintjét – fűzte hozzá az államtitkár. A gyodra a szülőn kívül akkor válhat jogosulttá egyéb hozzátartozó, ha a szülő meghal, vagy például egészségi okból nem képes tovább ápolni a gyermekét – fogalmazott az államtitkár, majd beszélt arról is, hogy az alapösszegű ápolási díj jelenleg havi 32 600 forint, ami január 1-jétől 37 490 forintra emelkedik. Az emelt összegű díj 48 900 forintról 56 235 forintra, a kiemelt juttatás pedig 58 680 forintról 67 482 forintra emelkedik. Novák Katalin kérdésre válaszolva megdöbbentőnek tartotta, hogy az ellenzéki képviselők se a gyod bevezetéséről szóló, se az ápolási díj emeléséről szóló javaslatot nem szavazták meg.

Érdekesség, hogy míg az ellenzéki képviselők korábban vehemensen „küzdöttek” az otthonápolási díj emeléséért, addig, amikor eljött a szavazás ideje, a balliberális és jobbikos képviselők nem támogatták, hogy januártól emelkedjen a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat otthon gondozók ápolási díja. Az ellenzék az őszi ülésszak nyitónapján még egyenpólóban hirdette, hogy „az otthon ápolás munka”.

A ruhadarabot húsz ellenzéki képviselő, köztük az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, a Párbeszéd frakciójában ülő Tordai Bence, az LMP-s Csárdi Antal, Szabó Szabolcs és a már független Szél Bernadett öltötte magára, a Jobbik-frakció képviselői pedig szolidaritásuk jeléül fehér szalagot tűztek ki magukra. A tényleges emelést azonban már egyikük sem szavazta meg.