Belföld

Hatékonyabb eszközök a terrorizmus elleni hazai védekezéshez

A Parlament elé kerül az alaptörvény módosítása

A héten benyújtja a Fidesz a Háznak az alaptörvény módosítását célzó javaslatát, melyről többször is egyeztettek a parlamenti pártok képviselőivel – leszámítva a szocialistákat.

A kormány terrorellenes csomagjának lényeges részét képező változtatásokról múlt pénteken elvi megegyezés is született. Gulyás Gergely, a parlament törvényalkotásért felelős alelnöke tegnapi tájékoztatóján elmondta, az előterjesztésről a két hét múlva kezdődő, következő ülésen kezdhetnek tárgyalni – a Belügyminisztérium által egyeztetett akciótervről azonban már a héten vitázhatnak a képviselők. Ha elfogadják, több pénz jut a rendvédelmi, titkosszolgálati és terrorelhárítási szerveknek, emellett létrejöhet egy olyan terrorellenes központ, amely összesíti a szervezett bűnözés és a terrorizmus szempontjából lényeges valamennyi információt – érvelt az egyébként formálisan már ötpárti támogatást élvező indítvány mellett Gulyás.

Az alaptörvény módosítása pedig azért szükséges – mutatott rá –, hogy a katonaság is bevethető legyen, amikor a hatóságok jelentős és közvetlen terrorveszélyre utaló bizonyítékokat találnak, ám az elhárításra a rendőrségnek nincs elegendő ereje. Az alaptörvényben jelenleg is szereplő szükségállapot csak arra az esetre ad megfelelő cselekvési alapot, amikor egy terrorcselekmény már be is következett. Fontos változás az eredeti elképzelésekhez képest, hogy az Országgyűléstől kérhetné a kormány a terrorveszély kihirdetését – a kabinetnek azonban ezt megelőzően is rendelkezésére állhatna a rendkívüli jogrend néhány eszköze.

A fideszes képviselő felelőtlennek nevezte a szocialistákat, akik feltehetően elnökválasztásukra való készülésük miatt sem voltak olyan állapotban, hogy részt vegyenek a tárgyalásokon. „Elkeserítő, hogy ezeket az ügyeket sem lehet a pártpolitika fölé emelni” – jegyezte meg.


„A szocialisták Brüsszelt is megelőzték”

Az MSZP-nek már 2007-ben volt egy betelepítési terve, és azóta is a bevándorlás pártján áll, migrációs politikájával még Brüsszelt is megelőzte – jelentette ki szombati tájékoztatóján Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. Kifejtette, a Gyurcsány-kabinet kilenc éve egy nem nyilvános előterjesztésben arról értekezett, hogy Ázsiából és Afrikából betelepítéssel lehetne megoldani a magyarországi demográfiai és munkaerő-piaci problémákat. A baloldal emiatt nem támogatta eddig az illegális bevándorlás elleni védekezést, ez magyarázza azt is, most miért akadályozzák az alkotmány terrorfenyegetettség miatti módosítását, valamint a kötelező betelepítés ellen indított népszavazást. Utóbbi kapcsán kijelentette, ez az egyetlen eszköz, amellyel megállítható Brüsszel és a baloldal bevándorláspárti politikája. (MTI)