Belföld

„Hatékony kormányzati munka kell”

„Sosem akarhatjuk, hogy azért szavazzanak ránk, mert nincsen helyettünk más” – fogalmazott Lázár János, megjegyezve, a Fidesz programja mindig is a „merjünk nagyok lenni, nem pedig a merjünk a kisebbik rosszá válni” volt.

Lázár János 20151214
Lázár János (Fotók: Nagy Balázs)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint bár a Fidesznek nincs kormányzóképes alternatívája, nem dőlhet hátra. Az ellenzék hiánya sokkal inkább kockázat, mivel tompítja a reflexeket, homályosítja az éleslátást és „nincs jó hatással a polgári erkölcsökre sem”. A politikus a korábbi kishitű, szervilizmusra építő hozzáállás megszüntetését, valamint az ország függetlenségének és szabadságának megvédését nevezte a legnagyobb kormányzati sikereknek. Utóbbi terén a kormány több eredményt ért el, mint mások évtizedek alatt.

Azt mondta, a hatalommal járó káros mellékhatásoktól ők sem tudták teljesen függetleníteni magukat, leszögezve, „nem elég, ha fideszes vagy, jónak is kell lenned”. A hatékony kormányzati munkához jól képzett és keményen dolgozó emberekre van szükség – folytatta –, valódi profikra, mert a szaktudást és a teljesítményt semmilyen kapcsolat sem pótolhatja.