Belföld

Hatásos lehet a sikerek bemutatása

Hétértékelő. Kiszelly Zoltán: Törést okozhat az MSZP-ben a migránsok ügye

A fővárosi és az országos MSZP közötti ellentétekre is rávilágít a menekültkérdés kezelése. Kunhalmi Ágnes budapesti elnök például elvetélt próbálkozást tett a liberális szavazók megnyerésére a Jókai utcai pártszékház megnyitásával – véli a politológus.

A kormány megint tartósan magánál tartja a kezdeményezést, erre leginkább azért van lehetősége, mert a társadalom többségével egyező véleményt képvisel a menekültek ügyében – hívta fel a figyelmet a lapunknak nyilatkozó politológus. Kiszelly Zoltán az elmúlt hetet értékelve rámutatott: a déli kerítés építése ezt erősíti befelé, sugallva egyben azt is, bezzeg Nyugaton ezt nem így csinálják. Üzenet ez a lépés ugyanakkor „kifelé”, részben Brüsszelnek is: mindenki végezze el a házi feladatát, például a görögök se felejtsék el regisztrálni a hozzájuk érkező, rajtuk áthaladó migránsokat. De jelzés a határzár az embercsempészeknek is, mondván, „erre nincs út, kerülni kell”.

Azzal kapcsolatban, hogy a jelek szerint az MSZP „beleállt” a bevándorlókkal való engedékenység szerepébe, Kiszelly tisztázta, ez csupán a fővárosi, Kunhalmi Ágnes vezette szocialisták esetében igaz, a párt egésze korántsem egységes. Kunhalmiék a mindenkori budapesti liberálisokat akarják maguk mellé állítani – úgy, hogy korábban az egész migránsügyet álproblémának nevezték, most meg, vélhetően sikertelenül, „pápábbak akarnak lenni a pápánál”. Cserébe viszont kénytelenek lemondani a saját törzsszavazóikról. A budapesti pártszékház megnyitása a menekülteket segítő civilek előtt ugyanakkor legfeljebb pótcselekvésként értékelhető, véli Kiszelly.

A politológus szerint hatásosabb eszköz lehet a támogatottság csökkenése elleni szocialista küzdelemben Tóbiás József pártelnök minapi felvetése, hogy Horn-center néven egyfajta közösségi teret kíván létrehozni. A párt tagsága ugyanis rohamosan fogy, ezt a folyamatot nem lehet visszafordítani, így van abban ráció, hogy más módszerekkel szólítsák meg az embereket, leginkább az interneten „mozgó” fiatalokat. Más kérdés, miként sikerül a megvalósítás, hiszen ebben nincsenek komoly sikerei az MSZP-nek – emlékeztetett.

A legújabb kormányzati plakátkampányról Kiszelly azt mondja, jó eszköz lehet, még úgy is, hogy a sikerekről szóló üzeneteket a világhálón „mémkampánnyal” gúnyolják. Ezekben is „benne cseng” ugyanis az eredeti tartalom, nevezetesen az, hogy míg 2010-ben egy szinten voltunk Görögországgal, hazánk más utat választva kikerült a válságból, amelybe Athén továbbra is benne van, sőt. Kiszelly szerint így újra a kormány – sokak által már el is felejtett – eredményeiről beszél szinte mindenki, ami fontos körülmény.

A múlt héten Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Brüsszel által megakasztott adónemek kapcsán kemény üzenetet fogalmazott meg egyes multicégeknek, mondván, mindenképp fizetni fognak. A politológus szerint az unió nem az adott vállalatokat védi, csupán nem akar precedenst az ilyen, egyedi megoldásokra, nehogy más államok is ilyen eszközökhöz folyamodjanak. A kormány viszont, érthető módon, kitart.

 

Hatásos lehet a sikerek bemutatásaHétértékelő. Kiszelly Zoltán: Törést okozhat az MSZP-ben a migránsok ügye - A kormá...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. július 19.