Belföld
Határozott válasz a jogsértésre
Bakondi: A masszív kerítés megfelelően védhető

– Ön szerint mi lehet a menekültválság kimenete?
– Azt látom, és az eddigi adatok is azt jelzik, hogy a korábbi optimista számítások messze nem váltak valóra, s napról napra egyre több menekült indul útnak Európába. Szintúgy elbukott a „nincs felső határ, mindenkit befogadunk” jellegű német politika, s immár a lakosság sem szimpatizál annyira a migránsokkal, mint korábban. Ma már minden felelősen gondolkodó politikus belátja, hogy a külső határokat le kell zárni, s olyan rendszert kell létrehozni, amely csírájában elfojtja a kontrollálatlan bevándorlást.
– Hol kellene szétválogatni a valódi menekülteket a megélhetési bevándorlóktól?
– Mindenképpen az EU külső határai előtt. Ismétlem, az nem járható út, hogy az európai rendet, az itt általánosan uralkodó jogkövető magatartást és a nehezen kivívott közbiztonságot a hónapról hónapra bevándorló tíz- és százezrek látványosan semmibe veszik, folyamatosan áthágják. Sajnos, manapság azt látjuk, hogy sok ezren a legminimálisabb kötelezettségeket sem óhajtják betartani. Nem akarnak ujjlenyomatot adni, eldobálják az okmányaikat, s minden módon igyekeznek a hatóságok jogos munkáját akadályozni. Magyarország kormánya az első pillanattól konzekvensen a határozott fellépés álláspontját képviselte, s úgy tűnik, most végre kezdenek megérteni bennünket.
– Mondhatjuk úgy is, minket másolnak?
– Én ezt így nem állítanám. Inkább fogalmazzunk úgy, most eljutottunk oda, hogy mindenki belátta végre, az EU határait keményen meg kell védeni.
– Megállíthatók a határnál a tömegek?
– Láthattuk a tévében, hogy a macedón vagy a horvát rendőrsorfal mennyit ér. Nekünk világosan meg kell üzennünk, hogy aki a határainkat átlépi, az bűncselekményt követ el, és vele szemben a legnagyobb állami szigorral lépünk fel. Magyarországon ez megtörtént, miután az Országgyűlés megalkotta a szükséges törvényeket. Szintúgy fontos a technika, a jó határzár kiépítése. Tudjuk, a zöldhatár sok esetben védtelen, nehezen oltalmazható, a masszív határzár viszont tereli, akadályozza a tömeges átjutást, s e létesítmény már megfelelően védhető. Mi ezt is idejében megvalósítottuk, és a szerb határszakasz után már továbbépítjük a kerítést. S végül, de nem utolsósorban nagyon fontos az elrettentő élő erő jelenléte. Itthon ez a rendőrség és a Magyar Honvédség közös, együttes felügyelete. Ez egyben arra is lehetőséget ad nekünk, hogyha a migránsok ismét erőszakosan lépnének fel vagy törnének be hazánk határai mögé, akkor a déli végeken állomásozó csapatok azonnal határozott feleletet adjanak nekik.