Belföld

Határidős tervezéssel csökkentik a terheket

Az őszre elkészülhet a bürokrácia visszaszorítását célzó, egységes javaslat

A tavaly novemberi megalakulása óta huszonhatszor, szinte heti rendszerességgel ülésezett az Államreform Bizottság, amelynek munkájában a kormány öt tagja mellett állami szervek, így a Központi Statisztikai Hivatal vagy az Állami Számvevőszék vezetői is részt vesznek – derül ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter írásbeli válaszából, amelyet a szocialista Demeter Márta parlamenti kérdésére adott. Ismert, a testület elnöke Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora. Lázár szerint „nem mindig alakul egyhangú vélemény a részt vevő szakemberek között”, ezért akadt olyan téma, amelyet több ülésen is megvitattak.

kormanyablak
Több száz eljárást érinthet a változás (képünk illusztráció) (Fotó: Csudai Sándor)

Mindazonáltal a testület tárgyalta a területi közigazgatás integrációjával kapcsolatos átalakítást, ahhoz javaslatokat fűzött, majd jóváhagyását adta a koncepcióra. Napirenden volt egyebek mellett az állampolgárokat terhelő fizetési kötelezettségek átalakításának előkészítése, az új közszolgálati életpályamodell, és véleményezték a szakképzés átalakítására vonatkozó javaslatot is. A testület vendégelőadókat, szakmai szervezeteket is felkért a munkában való részvételre, hogy a gyakorlati szinten tevékenykedő szakemberek véleményét is megismerjék az adott témában.

A közigazgatás további fejlesztéséhez kapcsolódik, hogy miután a kormány egyetértett a kormányhivataloktól érkezett javaslatok alapján készített egyszerűsítési lehetőségekkel, megszületett a bürokrácia csökkentésének menetrendje. Megírtuk, a minisztereknek jogszabály-módosításokat kell kidolgozniuk, s a forgatókönyv szerint ezek már be is érkeztek a folyamatot felügyelő Miniszterelnökséghez, ahol megkeresésünkre annyit közöltek, az elképzelések összegzését követően kerül sor a jogszabály-módosítási javaslatokat tartalmazó előterjesztés véglegesítésére. Úgy tudjuk, a csomag akár nyolcvanhat törvényt is érinthet, és jelenleg háromszázötvenkilenc egyszerűsítési elképzelést tartalmaz. A Magyar Közlönyben megjelentek alapján Lázárnak szeptember elsejéig kell az egységes előterjesztést összeállítania, a tárcavezetőknek pedig az ehhez szükséges miniszteri rendeleteket kell elkészíteniük.