Harminckét késszúrás

–  Harminc évvel vagyunk a rendszerváltozás után. Miért csak most történhet meg a boldoggá avatása?

–  Tizenhét évesen, 1997-ben találkoztam Brenner János testvérével, József atyával, rajta keresztül kezdtük el megkeresni azokat az embereket, akik ismerhették, s készítettünk velük interjúkat Császár István atyával közösen. Maga az eljárás hivatalosan 1999-ben kezdődött, s jó pár évig még az adatgyűjtés zajlott. Meg kellett keresni a korabeli nyomozati dokumentációt is, melyet végül a fővárosi levéltárban, a bírósági peranyaghoz csatolva találtunk meg, mintegy ezeroldalas terjedelemben.

–  Ennyire komolyan vette az akkori rendőrség, hogy megtalálják egy reakciósnak mondott személy gyilkosát?

–  Nem, ám kétségtelen, elég sok embert kihallgattak, ezek jegyzőkönyvei is benne vannak a dokumentációban. Ugyanakkor a János atyához közel állók, így a plébánosa vallomását eltüntették. A hatósági emberek nem a valóságot keresték, legendákat próbáltak felépíteni a tanúk nyomán. Először egy szerelemféltési ügyet kreáltak, mondván, egy férfi féltékeny volt János atyára, aki jóban volt a feleségével. Csakhogy a házaspár egyik tagja sem volt a gyilkosság idején a környéken. Utána azt próbálták bebizonyítani, hogy a közeli Magyarlakon épülő templomra félretett pénzt akarták az elkövetők megszerezni, ám ez is tévedésnek bizonyult. A harmadik elem, hogy az egyik elítélt, Tóka Ferenc családja megharagudott, mert János atya segítette Ferenc öccsét, Jánost abban, hogy pap legyen. A megyei rendőrkapitányság politikai tisztjei vezették a nyomozást, akik egyébként egyházi megfigyeléseket is szerveztek. Az eljárásban a híres Kántor kutyát is bevetették, s ma már tudjuk, hogy a nyomozó eb szagot fogott, ám a gazdája visszafogta, nehogy elmenjen a valódi elkövetőkig.

–  Tóka Ferencet végül halálra ítélték.

–  Igen, de aztán bizonyítottság hiányában ejtették ellene a vádat. Nyolc évvel később elfogtak egy tiltott határátlépést elkövető részeg fiatalembert, Kóczán Tibort, aki a gyilkosság estéjén elhívta a plébániáról János atyát, s bevallotta, hogy neki is köze volt a bűncselekményhez. Ezzel párhuzamosan két magas rangú személy, Dabsi Károly honvédelmi-miniszter-helyettes és Kis Károly, az Elnöki Tanács tagja járt közben azért, hogy Tókát bűncselekmény hiányában mentsék fel, sőt a hatvanas években hatvanezer forintos kárpótlást is kapott.

–  Mennyire jelent meg az eset a korabeli nyilvánosságban?

–  A sajtóban alig. Fontos körülmény, hogy a tragédia előtti napon volt egy rendőrségi mulatság, ahonnan vélhetően az elkövetők elindultak. Harminckét késszúrással ölték meg áldozatukat, két késsel, többször fejbe verték, összetört a bordája, ráléptek a nyakára. Ehhez a brutális cselekményhez helyszínt is kellett biztosítani. Egyébként tudjuk, hogy amikor Kóczán aznap este véres ruhában hazament, az édesanyja számon kérte, majd pár hónappal később ezt a nőt egy kiskatona a kukoricásban agyonlőtte. Most úgy tűnik, van esély ennek a szálnak az iratanyagát is feltárni, amivel közelebb kerülhetünk a teljes igazsághoz. Fontos körülmény még, hogy később a papokat nyomorgató, zaklató politikai tisztek azzal fenyegették a környékbeli egyházi személyeket, hogy ha nem igazodnak, ők is úgy fognak járni, mint Brenner atya. Eközben a hivatalos szervek próbáltak minden rá vonatkozó nyomot, illetve emléket eltüntetni, a rendszerváltozásig lényegében teljes hírzárlat volt az üggyel kapcsolatban. Ez az eset is bizonyítja: ugyanaz a keményvonalas egyházellenesség jellemző a rendszerre a hatvanas évek közepéig, mint az ötvenes években. Ekkoriban Kádár János olyat is mondott, hogy a felekezetekkel szemben akár géppuskával is fel lehet lépni. Egyértelmű volt a megfélemlítési szándék.

–  Benne van a mai társadalomban az üldözött egyház emlékezete?

–  Lehetne jobban is. Ahogy ötvenhatos múzeumnak, úgy az egyházüldözésről szóló tárlatnak is lenne helye Magyarországon. A keddi boldoggá avatáson való részvételre jelentkezők nagy száma is azt mutatja, van egyfajta elköteleződés ebben a kérdésben. Az elmúlt időszakban kanonizáltak közül egyébként korban János atya áll hozzánk a legközelebb, és sokaknak megmozgatja a lelkét mosolygós tekintete, tiszta papi életútja, helytállása. Fontos, hogy minél többen átérezzék: kellenek olyan hősök és példaképek, akiket fel tudunk mutatni a társadalom számára.