Belföld
Harmadosztályú ellenzéki színjáték
A véleménynyilvánítás alapjog, a törvényszegés nem, tudomásul kellene venni, hazánk nem banánköztársaság

„Alternatívát továbbra sem látunk az ellenzéktől, csak hatalmi törekvéseket meg pozícióharcot” (Fotó: Papajcsik Péter)
A migráció nem lehetőség, hanem súlyos kockázat – hangsúlyozta lapunknak Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, aki szerint az EP-választás fő témája a biztonság és a bevándorlás lesz.
– A Parlamenttől az utcán át egészen a tévészékházig mutatott be elképesztő produkciót az ellenzék. Még emésztik a látottakat?
– Egy harmadosztályú színjátékot hoztak össze, és bár jókat szórakozhatnánk az ajtóról lepattanó Kunhalmi Ágnesen, a bogár módjára a hátán fetrengő Hadházy Ákoson vagy éppen a mestertervet trágáran elkottyintó Bangónén, azért van itt pár körülmény, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Egyrészt meg akarták akadályozni a parlamenti döntéshozatalt, ami példátlan a modern magyar demokrácia történetében, azután rendőrökre támadtak, és ebben ellenzéki vezetők is részt vettek, majd megpróbáltak súlyosan beavatkozni egy szerkesztőség munkájába. Ezekkel az akciókkal több határt is átléptek. A véleménynyilvánítás alapjog, a törvényszegés azonban nem. Mindenkinek be kell tartania a magyar jogszabályokat! Értjük, hogy valamiféle feltűnési versenyben vannak, viszont tudomásul kellene venniük, hogy Magyarország nem banánköztársaság, még ha vannak is arra utaló jelek, hogy az ellenzék banánellenzék.
– Milyen jogi következményei lehetnek a történteknek?
– Ennek eldöntése a jogászok és a hatóságok dolga. Nekünk meg az a dolgunk, hogy folytassuk a munkát, arra összpontosítva, hogy hazánk továbbra is biztonságos és gyarapodó ország legyen. A nagy nyüzsgésben kevesebb szó esett róla, de hamarosan több olyan intézkedés lép életbe, amely érdemi előrelépést jelent.
– Mire gondol?
– Bővül a családi adókedvezmény, a kétgyermekesek 2019-ben már havi negyvenezer forintot kapnak, csökkennek a kisvállalkozások adói, folytatódik a rendvédelmi béremelés, és tovább nőhet a minimálbér is.
– Az ellenzék hónapokig támadta a kormányt az otthonápolási díjak emelését követelve, majd az ominózus parlamenti ülésen nem szavaztak a vonatkozó javaslatról.
– Amit az ellenzék ebben az ügyben művelt, az képmutatás a köbön. Nem tudom, ezek után hogyan néznek ezek azoknak a szülőknek a szemébe, akikkel együtt tartottak sajtótájékoztatót. Arra is volt példa, hogy egy súlyosan beteg gyermeket szerepeltettek egy sajtótájékoztatón. Most pedig nem szavazták meg az őket segítő javaslatokat. Ennyit a baloldal nagy szívéről. Egyébként nem szavazták meg a devizahiteleseket segítő javaslatot és az olimpiai érmesek juttatásainak emelését sem. A balhéra volt energiájuk, a pozitív intézkedések megszavazására már nem.
– Úgy néz ki, hogy a minapi akciók nyomán a Jobbiktól a DK-ig mindenki összefogott. Megvalósulhat így a teljes kormányellenes egység?
– Olyan, mintha egy radikális baloldal feliratú lapulevél alatt tömörülne valamennyi ellenzéki párt. Azt, mondjuk, álmomban sem gondoltam volna, hogy a nemrég még uniós zászlót égető, kőkeményen antiszemita Jobbik együtt menetel majd Gyurcsány Ferencékkel, a zászlóik pedig az antifásokéval együtt lengedeznek a szélben. Eléggé abszurd jelenség, de ezzel majd nekik kell elszámolniuk azok felé, akik azt gondolták, hogy egy nemzeti pártot támogatnak. Gondolatot, érdemi alternatívát továbbra sem látunk e pártoktól, csupán hatalmi törekvéseket meg pozícióharcot. Talán annyi változott, hogy immár nyílt törvényszegésre is hajlandók. A felmérések szerint azonban a társadalom döntő többsége egyáltalán nem vevő erre, kétharmaduk elutasítja az erőszakos cselekményeket. Érdemes külön kitérni a Momentumra, amelynek fiatal tagjai gyakran hivatkoznak arra, hogy külföldi egyetemeken tanultak. Feltehetjük a kérdést: azért tanultak külföldön, hogy idehaza rendőrökre támadjanak? Mit üzen ez a saját táboruknak? Ez minden, csak nem európai stílus.
– Azért, mondjuk, Szél Bernadett vagy Hadházy Ákos produkciója a külföldi sajtóban inkább úgy jelenik meg, mintha őket meghurcolná a hatalom. Ez ellen lehet tenni valamit?
– Kovács Zoltán államtitkár úr sokat dolgozik azon, hogy a kormány álláspontját a nemzetközi nyilvánosság felé közvetítse. Az egyes külföldi médiumokkal kapcsolatban persze nincsenek illúzióink. A munka törvénykönyvének módosítása kapcsán is rendkívül egyoldalú híradások jelentek meg, és látszik, hogy szinte vadásznak azokra a képsorokra, amelyeket kontextusukból kiragadva, teljesen félrevezető módon tudnak felhasználni Magyarország lejáratására. Ez szerintem csak súlyosabb lesz a májusi EP-választásig. Nem véletlenül, hiszen nemzetközi kihatása is lehet annak, hogy a Fidesz–KDNP hogyan szerepel.
– Nemcsak Budapesten, hanem elég sok európai nagyvárosban is vannak mostanában tüntetések. Lehet összefüggés?
– Gyakorlatilag az EP-kampány első felvonásánál tartunk. Jól megfigyelhető, hogy a nemzetállami kereteket támadó baloldali erők radikalizálódnak. Egyre durvábban mennek neki azoknak, akik a nemzeti szuverenitást, a hagyományos közösségeket és a keresztény értékeket tartják irányadónak. Az már jól látszik, hogy a tavaszi választás fő témája a biztonság és a migráció lesz. Az Eurobarometer vonatkozó felmérése alapján az európaiak ötven százaléka szerint ez a legfontosabb kérdés, megelőzve a gazdasági ügyeket. A mi álláspontunk ismert ebben a kérdésben, és nincs szándékunkban kompromisszumot kötni. A migráció nem lehetőség, hanem súlyos kockázat.
– Mit szól az említett nyugati megmozdulások ottani kezeléséhez? A magyar rendőrök mintha jóval finomabb módszereket alkalmaznának…
– Franciaországban és Belgiumban is rendkívül erőszakosan léptek fel a rendőrök a tüntetőkkel szemben – Sargentini asszony mégis csöndben maradt, ahogy akkor is, amikor az EBESZ súlyos kifogásokat emelt a svédországi választások anonimitásával kapcsolatban. Újabb bizonyítékok ezek a kettős mércére. Nem szeretnénk tovább elnézni, hogy az új tagországokat másodrendűként kezelik.
– Az ellenzék szerint nevetséges, hogy a kormány Soros-hálózatot emleget a hazai megmozdulások kapcsán. Mire alapozzák ezt a véleményt?
– Érdemes megnézni, milyen pénzből dolgoznak azok a szervezetek, amelyek a tüntetéseket elindították. Külföldi finanszírozás nélkül nem élnének meg.
– Ma ér véget a nemzeti konzultáció. Lesz hosszabbítás?
– A kormány most nem hosszabbítja meg a határidőt. Komoly eredménynek tartjuk, hogy már jócskán egymillió fölött van a válaszadók száma, ami azt jelzi, hogy a magyarok stratégiai jelentőségűnek tartják a családok ügyét. A mostani konzultációval közösen dönthetünk a leendő intézkedésekről, és kiállhatunk a kormány eddigi családpolitikája mellett is. Ezt azért hangsúlyozom külön, mert az ellenzék ezt a konzultációt is támadta, áttételesen pedig az egész családtámogatási rendszert.
– Gazdasági és foglalkoztatási rekordokat hozott a 2018-as év. Fenntartható ez a lendület?
– Az elemzők és az ellenzéki politikusok egy körétől már évek óta halljuk: úgysem fog sikerülni. A tények mást mutatnak. Igenis lehetett több mint hétszázezer munkahelyet létrehozni, úgy, hogy közben folyamatosan csökkennek az adók, lehetett növelni a bérszínvonalat is, duplájára emelni a minimálbért. Meg tudtunk szabadulni az IMF-től, miközben fegyelmezett költségvetési politikát folytattunk, és még sorolhatnám. Hiszünk az eredményes folytatásban, így a családok megerősítésében, a további adócsökkentésekben és ezzel összefüggésben a további béremelési programokban.
– A gazdasági bővülés egyik akadálya lehet azonban a munkaerőhiány, a túlóra-szabályozás módosítását is részben ez indokolta. Az ellenzék rabszolgatörvényről beszél. Hogyan nyugtatná meg az érintetteket?
– A munka törvénykönyvének módosítása csak ürügy volt a balhéhoz. Az ellenzéknek már az alapállításai is hazugságok. Például szó sem volt hatnapos munkahétről és kötelező túlóráztatásról. A cél az, hogy aki önkéntes alapon szeretne többet dolgozni és így többet keresni, az megtehesse, ne legyenek bürokratikus akadályok. Más országokban is létezik hasonló szabályozás.
– Sokat beszéltünk a különböző tiltakozásokról, amelyek nyomán ismét felmerült egy újabb Békemenet lehetősége. Egyetért a szándékkal?
– A Békemenet szervezőié a döntés joga, de én is érzékelem, hogy a jobboldali közösség, látva az agresszív baloldali akciókat, szeretne kiállni magáért. Ez teljesen jogos igény. Szerintem ezekben a napokban a normalitás, a csendes munka és nem utolsósorban a békés karácsony lesz a mi Békemenetünk. Hogy mit hoz a tavasz, az már egy másik kérdés. Nagy küzdelmekre készülünk.