Belföld

Hamarosan nyilvánosak a ponthatárok

A 2018-as felvételi eljárásban több mint százhétezer diák jelentkezett a felsőoktatásba, a legnépszerűbb az ELTE

Július 25-én kiderülnek a 2018-as felvételi ponthatárok. Az áprilisban nyilvánosságra hozott adatok szerint idén több mint százhétezer diák jelentkezett felsőoktatási intézménybe, közülük a legtöbben, mintegy hetvenháromezren alapképzésre adtak be kérelmet.

Mesterképzésre több mint tizen-nyolcezren jelentkeztek, osztatlanra mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek. A legnépszerűbb alapszaknak a gazdálkodás és menedzsment, a mérnökinformatikus, az ápolás és betegellátás, az óvodapedagógus és a pszichológia bizonyult. Előbbi esetében 4220 volt áprilisban az első helyes jelentkezők száma. Az egyetemek közül a legtöbben az Eötvös Loránd Tudományegyetemet jelölték meg a 2018-as felvételin, összesen 24 132-en. Ezen belül is ezerrel többen – csaknem 13 és fél ezren – jelölték meg idén első helyen az intézményt 2017-hez képest. A második helyezett a Debreceni Egyetem lett, ahová 15 140-en adták be a jelentkezésüket, a harmadik a Szegedi Tudományegyetem, 13 728 jelentkezővel.

A legtöbben a Budapest Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karát jelölték meg, összesen 6809-en. Az elsőhelyes jelentkezések versenyében is ez a kar nyert, 4298-an sorolták a jelentkezési lista élére. A második helyen a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kara szerepelt, amelyet 6527-en jelöltek meg, a harmadik pedig a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar, ahová 4938-an szeretnének bejutni idén. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre összesen 10 869-en jelentkeztek.