Belföld

Hajdu lemondott a fizetéséről is

„Elmenekült az ÁSZ-jelentés politikai felelőssége elől” a polgármester

Utóellenőrzést folytatott a XV. kerület vagyongazdálkodásával kapcsolatosan az Állami Számvevőszék (ÁSZ). A 2014–2017 közötti időszakot vizsgálta, s rendkívül súlyos megállapításokat fogalmazott meg jelentésében.

 Az önkormányzat nem biztosította a vagyongazdálkodás szabályozott működését, a vagyonkimutatás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak – olvasható a jelentésben. Az ingatlanvagyon-kataszter és a számviteli nyilvántartások egyezőségét illetően is kemény megállapításokat tett a számvevőszék, és kiderült, a behajthatatlan és az elengedett követelések könyvelése sem volt összhangban az előírásokkal.

Hajdu László DK-s polgármester, aki a kerületet átfogó választókerületben egyéni képviselőjelöltként parlamenti mandátumot szerzett, tegnap benyújtotta lemondását. Pintér Gábor, a kerületben ellenzékben lévő Fidesz–KDNP frakcióvezetője lapunknak azt mondta: „Interpelláció benyújtását terveztük a két hét múlva esedékes testületi ülésen, ám erre már aligha lesz lehetőségünk, mivel a polgármester elmenekült a számvevőszéki jelentés politikai felelőssége elől”. A jogszabályok értelmében Hajdu László az új parlament megalakulása után harminc napig a tisztségében maradhatott volna, ám ő másfél havi fizetéséről is hajlandó volt lemondani, mert a felelősség mindabban, amiről az ÁSZ-jelentés szól, őt és a jegyzőt terheli – tette hozzá Pintér Gábor. A frakcióvezető hangsúlyozta, a képviselő-testületnek nincs jogköre a jegyzőn számon kérni a jelentésben felsorolt törvénysértéseket, hiszen a jegyző munkáltatója a polgármester, aki viszont most már nincs, s az időközi választásig nem is lesz.