Belföld
Hagyóék pere: MSZP-s pántlika a szerződésen
A Központi Nyomozó Főügyészséget képviselő Homonnai János ügyész a holnapi tárgyaláson már indítványt is tesz a vádlottak büntetésére, aztán – a távirati iroda jelentése szerint – november 26-án megkezdődhetnek a védői perbeszédek a bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt politikusok és segítőik perében.
A perbeszédben tegnap az ügyész egyértelművé tette, a legtöbb esetben Hagyó Miklós elsőrendű vádlotthoz fűződő viszony, illetve az MSZP-s kötődés határozta meg azt a vádbeli időszakban, hogy a BKV kikkel szerződött a – vádhatóság szerint – szükségtelen munkákra. A szerződéseket egyébként több esetben visszadátumozták azért, hogy a teljesítés rövid ideje és a gyors kifizetés ténye ne legyen feltűnő – hangsúlyozta az ügyész. Kitért arra is, hogy több esetben egyszerűen plagizáltak a „tanácsadók”, amikor tanulmányaikat elkészítették.
Úgy fogalmazott, az eljárás során bebizonyosodott, hogy a vádban szereplő, különböző kommunikációs és marketingszerződések alapján elkészített anyagokra a közlekedési vállalatnak nem volt szüksége. A vád szerint a Hagyó vezette bűnszervezet egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.