Belföld
„Hadházy Ákos tudatlan és gazember, kérjen bocsánatot”
A humántárca szerint a Korábban Érkeztem Alapítványt ért LMP-s vádak azt példázzák, a párt újra árkokat ás, céljai eléréséhez pedig a hátrányos helyzetben élőket használja fel
Politikai haszonszerzésről szól az LMP akciója – mondta az államtitkár (Fotó: MH)
Az LMP-s Hadházy Ákos tudatlan és gazember, amiért úgy támadott meg kizárólag politikai haszonszerzés miatt egy kiemelten fontos feladatot végző alapítványt, hogy annak működéséről és az általa kétségbe vont pályázatról valójában fogalma sincs – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Korábban Érkeztem Alapítvány hét végi egyeztetésén, amelyen a témában érintett tudományos, társadalmi, egészségügyi és kormányzati szervek képviselői vettek részt. Ismert, a szervezet sikeresen pályázott és nyert 1,2 milliárd forint közpénzt egyebek mellett arra, hogy koraszülöttek és családjaik számára alakítson ki mentorhálózatot a dél-alföldi régióban. Tudható az is, hogy az alapítvány kuratóriumának egyik tagja Lázárné Megyeri Zita, Lázár János kancelláriaminiszter felesége.
Szintén az ügy előzménye, hogy Hadházy Ákos kikérte a program megvalósíthatósági tanulmányát, majd közölte, szerinte a „magasztos célok bemutatása mellett kevés az esélye, hogy valódi eredményei is lesznek a könnyen jött pénznek”.
Lázár János a múlt heti Kormányinfón az LMP-s politikus akcióját Ron Werberhez méltó teljesítménynek nevezte, utalva arra, hogy kiderült, az LMP együttműködne az izraeli kampánytanácsadóval.
A humántárca közleményében határozottan visszautasította és hazugságnak nevezte az ellenzéki politikus állításait, mivel szerintük Hadházy féligazságokon, csúsztatásokon alapuló információkkal próbálja félrevezetni a közvéleményt.
Az Emmi szerint nyilvánvaló hazugság, hogy a projekt költségvetésének csak hét százalékát fordítja az alapítvány a célcsoport javára, és negyvenegy százalékából az alapítvány fenntartási költségeit fedezi.
„Ron Werber gyűlöletre épülő módszereit jól ismerjük, aki most az LMP-n keresztül akar ártani Magyarországnak. Korábbi tevékenységével az országnak súlyos sebeket okozott, a Fidesz–KDNP-kormánynak nem kis erőfeszítésébe és munkájába került, hogy a balliberálisok által okozott károkat felszámolja. Az LMP politikusai újra árkokat ásnak, céljaik eléréséhez pedig rendszeresen a hátrányos helyzetben élőket használják fel” – írta a tárca.
Az alapítvány hét végi rendezvényén Csepreghy Nándor nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a szintén jelen lévő Hadházyt, amit azonban az ellenzéki politikus megtagadott. A tudósítások szerint az időnként személyeskedésig fajuló vita során Hadházy kifejtette, a projekt szerinte nem a megoldást segíti.
Ugyanitt Rádi Katalin alapító elmondta, 2012-ben hívta életre a szervezetet, mára pedig önkénteseik rendszeresen látogatják a dél-alföldi osztályokat, rendezvényeikkel segítik az érintett családokat, részt vesznek a területtel foglalkozó orvosok és ápolók szakmai konferenciáin.
Szabó Miklós, a Magyar Perinatológiai Társaság elnöke elmondta, az alapítványi projekt szakmai tartalmával messzemenően egyetért, amelynek lényege egy olyan megalapozott program kidolgozása, amely valamennyi hazai koraszülöttosztályon alkalmazható lesz.